Dtum
Login with Facebookk
1914 | December

Hadseregek, frontok

Hadsereg alatt az átlagember hajlamos egy ország összes katonáját, vagy legalábbis valamennyi, ugyanazon hadvezér alá tartozó katonát érteni. Nos, az első világháborúban hadsereg alatt, legalábbis a bennfentesek, egészen mást értettek.


A németeknek például a háború kezdetén nyolc hadseregük volt. Kettő védekezett, öt – a megerősített jobbszárnyas átkaroló támadás részeként – támadott a nyugati hadszíntéren, a nyolcadik pedig Kelet-Poroszországban állomásozott. A hadsereg tehát egy „magasabb egység” csupán, átlagosan 200 000 katonával, de ez lehet kicsivel több vagy kevesebb is.

 

Mindegyik hadsereg hadosztályokból (divíziókból) vagy – a hadosztálynál nagyobb erejű – hadtestekből állt. A lovasságot egyes országokban, pl. Nagy-Britanniában, brigádokba szervezték. Több hadsereg összefogására az oroszok gondoltak először. Ez volt a hadseregcsoport, vagy más szóval: front. Később a többi hadviselő országok is elsajátították a hadseregcsoport szintű szerveződést.


A hadseregek az általános hadkötelezettség alapján szerveződtek – az egyetlen kivétel Nagy-Britannia, ahol hivatásos haderő működött (igaz, 1916-tól itt is áttértek a kötelező katonai szolgálatra). A hadszíntérre a fiatal, frissen kiképzett erőket vezényelték, az idősebb korosztályokat tartalékban tartották.

 

A kivétel ezúttal a német haderő: itt a rezerv (tartalék) de még nem nagyon idős katonákat is az első vonalba dobták, ami hozzájárult a számbeli (mármint külön-külön bármelyik antant országgal szembeni, de nem az egyesített angol-francia-belga erőkkel szembeni) német fölényhez.

A haderők főparancsnokai többnyire az uralkodók – a tényleges vezetés ezért a vezérkari főnököké, mint a német Moltke majd Falkenhayn, az osztrák Conrad, a francia Joffre, az angol Kitchener, az orosz Januskevics.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98