Taylor brit történész ezt írja: A török birodalom rogyadozóban volt ugyan, de lekötött két brit hadsereget – egyet Palesztinában, egyet Mezopotámiában. A Szuezi-csatornát nyilvánvalóan meg kellett védeni. És nyilvánvalóan csak úgy lehetett megvédeni, ha elfoglalják a túlpartot. Ott azonban a Sínai-sivatag terült el. Azon is át kellett kelni.

Ily módon az angolok benyomultak Palesztinába, és egyre nőtt a létszámigényük. A mezopotámiai vállalkozás is védő lépésként indult: ezúttal a brit kézen lévő perzsiai olajkutakat akarták megvédeni. Itt is nagy volt a kísértés, hogy előrenyomuljanak az Eufrátesz mentén. A Galipoliból való visszavonulás után úgy érezték, hogy a mezopotámiai diadal valamicskét helyreállítaná keleten az angolok tekintélyét.

Így került sor az előrenyomulásra, amely katasztrófába torkollott 1916 áprilisában, amikor Townshadet bekerítették és megadásra kényszerítették. A háború végén 600 000 ezer katona harcolt Mezopotámiában és 500 000 Palesztinában, nem is szólva a szaloniki félmillióról.

Kétségkívül értékes zsákmányokat igyekeztek megkaparintani a brit birodalomnak, Németország legyőzéséhez azonban (leszámítva a szalonikieket a háború végén) jottányit sem járultak hozzá.