(Szaloniki: hídfőállás vagy parkoló pálya?)
Az antant katonái és politikusai között a Dardanelláknál folyó flottatámadás és partraszállás, valamint a Szaloniki kikötőjéből kiindulva majdan megszervezendő új frontvonal kérdése vita tárgya. Tulajdonképpen arról van szó, hogy vajon a minden erőt a fő frontnak tekintett nyugati hadszíntérre összpontosító stratégia az eredményesebb, vagy a fő front harcait mellékhadszíntereken kiegészítő perifériális taktika?

A Dardanelláknál elszenvedett brit-francia kudarc a kérdést általánosságban nem válaszolta meg. A tengerszorosnál vereséget szenvedett csapatokat a görög Szaloniki városába (egy semleges ország kikötőjébe) szállították.

A francia Joffre (korábban a Dardanellák-támadás ellenzője) most támogatta a Szalonikiben maradást: a rossz nyelvek szerint azért, hogy környezetétől és Franciaországtól távol tartsa személyes riválisát, Sarrail tábornokot. E kevéssé tehetséges, ámde politizáló hajlamú katona lett a szaloniki csapatok parancsnoka.

A németek Szalonikit „a legnagyobb internáló táboruknak” nevezték, mert hogy itt több százezer antant katona volt – szinte a világháború legvégéig – tétlenségre kárhoztatva. A szaloniki partraszállás az utókort is megosztotta: egyes kutatók szerint elhibázott volt, mások szerint korábban, nagyobb erőkkel s a görögök bevonásával kellett volna kezdeni, akkor erős déli frontot és gyorsabb (végső) antant győzelmet eredményezett volna.