Olaszország nem elvi alapon, pacifista meggyőződésből döntött a semlegesség mellett. Amikor még francia-orosz és német-osztrák-magyar szövetségek álltak egymással szemben, Olaszország az utóbbiakat választotta. Így született a hármas szövetség.

Az olaszok ekkor Franciaországot tekintették fő ellenségüknek a gyarmati ellentétek miatt. A helyzet csak lassan, fokozatosan változott meg.

A Monarchia és Olaszország rivalizáltak egymással a Balkán-félsziget nyugati sávja fölötti hegemónia megszerzése során. Az olasz politika Albániát tekintette hódítása fő célpontjának. Ellentétek támadhattak abból is, hogy a Monarchiának volt néhány kisebb olaszlakta területe:

Trieszt, a délszlávok és olaszok által vegyesen lakott Isztria és Dalmácia, valamint az olasz-osztrák vegyes népességű Dél-Tirol. Az olasz egység akkor lenne teljessé, ha ezek a területek is Itáliához kerülnének.

Ráadásul Olaszország nem szívesen vett volna részt angolellenes háborúban, mert tengerpartja hosszú, flottája gyenge. Mindezek alapján kézenfekvőnek tűnik, ha az olasz állam az antant mellé áll.

Hogy mégsem döntöttek így rögtön, a háború kitörésekor, abban a központi hatalmaktól való félelem éppúgy szerepet játszott, mint az a tény, hogy Dalmáciáért az olaszoknak egy antant szövetségessel, Szerbiával kellett rivalizálniuk. Olaszország sokáig a kivárás álláspontján maradt.