Az olasz haderő a háború kezdetén 850 000 katonából állt. A Monarchia erőit lekötötte a keleti front. Az olasz csapatok átlépték a határt, és elfoglalták a kis Isonzó folyó alsó szakaszát. A Monarchia az erők gyors átcsoportosításával védelmi vonalat épített ki, megakadályozva a további olasz előrenyomulást. Ezzel kezdetét vette az Isonzó-csaták sora.

1915-ben négy nagy csatára került sor a folyó mentén. A végig túlerejű ellenséggel szemben védekező Monarchia megakadályozta az olasz áttörést. A támadók sikerét a munícióhiány is nehezítette. Az év végén az orosz frontról átirányított erősítések már lehetővé tették szilárd osztrák-magyar védelem kiépítését.

Az olasz front önmagában nem okozott megoldhatatlan nehézséget a központi hatalmaknak. De megakadályozta az orosz fronton elért sikerek teljes kiaknázását. Hosszú távon pedig hozzájárult a Monarchia erejének kimerüléséhez.

A világháborút megelőző másfél évtized katonai tervezése során Conrad vezérkari főnök lehetségesnek tartotta, sőt sürgette az olaszok vagy a szerbek elleni háborút. Oroszország és Szerbia elleni egyidejű háborút sem tartott lehetetlennek, szövetségben a németekkel.

De ha egyszerre kellene harcolni oroszok, szerbek és olaszok ellen, „akkor nem mozgósítunk” – mondta volt állítólag a vezérkari főnök. Most mégis ez a helyzet állt elő. A Monarchia a végsőkig megfeszítette erejét.