Tisza az első világháború előtt és alatt is sikertelen kísérleteket tett a hazai román kisebbség megbékítésére, a román-magyar kapcsolatok rendezésére. Ezek a törekvések elbuktak, mert a magyarok túl keveset kínáltak, a románok túl sokat követeltek, s a kevés magyar ajánlat is sok volt a magyar nacionalista körök szemében.

A nyári, a keleti fronton elért katonai sikerek és Bulgária belépése után Tisza már nem tartotta szükségesnek a román megbékélési politikát belföldön, sem Románia belépését a háborúba a központi hatalmak oldalán.

Úgy látta, Románia sakkban tartása és semlegességre kényszerítése hatékonyabb az engedmények politikájánál. A kormány ezután beavatkozott az erdélyi román sajtó ügyeibe is, lojális nyilatkozatokat kikényszerítve azt. 1916. elején a Romanul nevű lapot – miniszterelnöki kezdeményezésre – be is tiltották.

Tisza román- és Románia-politikája fatálisan elhibázottnak bizonyult. Kérdés persze, létezhetett-e olyan politika, ami a román irredenta nemzeti törekvéseket megakadályozhatta. Teodor Mihali román képviselő szerint:

„Még egyetlen jelét sem tapasztaltuk oly állami politikának, amely Magyarország területi integritásának követelményeit és a román nép nemzeti létfeltételeit egymással összhangzásba tudná hozni.”