Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1916 | Augusztus

Szamárlétra: sikereink egyik akadálya

Ferenc József hosszú rezsimje nem kedvezett a tehetségek fejlődésének. Ő a pontos, szorgalmas bürokratát szerette, nem a gondolatgazdag, nagy koncepciójú férfiakat. Ezektől inkább félt. Az úgynevezett szamárlétra volt uralkodásának korában az előrelépés rendes útja.

 

Kivételes elbánást néha protekció, a születés, s az opportunizmus bírt valakinek megszerezni, ritkábban a zsenialitás, az őszinteség, az igazi erő. A bürokratikus szellem penésze mindenhová berágta magát, és a középszerűséget tolta előre.

Ferenc Ferdinánd e tekintetben különbözött nagybátyjától. Ő szerette és kereste a tehetségeket. Jó szemet is tanúsított nem egy esetben. De sajnos kiválasztottainál túl gyakran volt feltalálható a vegyüléke a tehetségnek és az intrikáló hajlandóságnak.

 

Katonai téren jobb keze, Hötzendorf-Conrad sem bírt ezen segíteni. Ő távol van attól, hogy intrikus vagy hízelgő legyen. Ő tehetség is, önálló jellem is, azonban sajnos ahhoz túl kevés emberismerettel bír, hogy környezetében a középszerűség és intrika uralmát megtörje.

A vezérkar külön test maradt a hadsereg testében. Nem volt az a friss vérkeringés sem közötte és a csapatok között, amely például megvolt Németországban. Minden előny, kitüntetés, érdem, előléptetés a táborkaré – a veszély, fáradtság zöme a csapatoké. …

 

A törtetés egymás hulláján keresztül a feljebbvalók kegye felé, a stréberek győzelme a felfelé törekvő versenyben megtizedeli az eredeti észjárású tehetségeket. Kevés az erkölcsi bátorság, a felelősség vállalásának készsége, sok a szolgalelkű a vezérkarban s a felsőbb állásokban.

A német hadseregben, ámbár legalábbis oly vasfegyelem volt, mint nálunk, sokkal nagyobb az önállóság felfelé, ott sokkal nagyobb a készség felelősséget vállalni, és nem vártak mindent felülről, mint nálunk. A háború alatt gyakran megdöbbenéssel lehetett azt a gyűlöletet és bizalmatlanságot észrevenni, amit a csapattisztek éreztek a vezérkar iránt.

Andrássy Gyula gróf
A Monarchia utolsó külügyminisztere emlékiratából

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Cikk-ajánló
Hadifoglyokról Hadifoglyokról
A hadifogságunkba került olasz katonák között több művész is van,...
Autóbusz-drágítás és térképes villamos-jegy Autóbusz-drágítás és térképes villamos-jegy
Budapest közönsége vasárnap két ajándékot kapott a BSZKRT-tól. A...
A gépíró gép A gépíró gép
Kora tanár olyan gépet szerkesztett, amellyel nem csak betűket, hanem...
Napfoltok, napfáklyák és a csodálatos északi fény 1 Napfoltok, napfáklyák és a csodálatos északi fény 1
Január 25-ének éjszakáján egész Európa lakossága csodálatos...
Szégyen-e, ha egy író írásműveit átdolgozzák? Pikáns intimitások a kétes irodalmi sikerekről Szégyen-e, ha egy író írásműveit átdolgozzák? Pikáns intimitások a...
A múlt héten éppen a Ma Este legutóbbi számában megjelent egyik...
Lopják a fát Lopják a fát
Ez egy egészen egyszerü kis riport, hogy úgy mondjam: igaz történet...
Bocskai – Újpest 1:0 (1:0) Bocskai – Újpest 1:0 (1:0)
A Vasutasok sporttelepének egy része víz alatt állott. A játékvezető...
Uj kormánya van Jugoszláviának Uj kormánya van Jugoszláviának
Zágrábban a horvát kérdés áll az érdeklődés középpontjában. Egy...
A svábhegyi autóverseny A svábhegyi autóverseny
Tegnap, a hatodik svábhegyi verseny napján, már a kora reggeli...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98