Ferenc József hosszú rezsimje nem kedvezett a tehetségek fejlődésének. Ő a pontos, szorgalmas bürokratát szerette, nem a gondolatgazdag, nagy koncepciójú férfiakat. Ezektől inkább félt. Az úgynevezett szamárlétra volt uralkodásának korában az előrelépés rendes útja.

Kivételes elbánást néha protekció, a születés, s az opportunizmus bírt valakinek megszerezni, ritkábban a zsenialitás, az őszinteség, az igazi erő. A bürokratikus szellem penésze mindenhová berágta magát, és a középszerűséget tolta előre.

Ferenc Ferdinánd e tekintetben különbözött nagybátyjától. Ő szerette és kereste a tehetségeket. Jó szemet is tanúsított nem egy esetben. De sajnos kiválasztottainál túl gyakran volt feltalálható a vegyüléke a tehetségnek és az intrikáló hajlandóságnak.

Katonai téren jobb keze, Hötzendorf-Conrad sem bírt ezen segíteni. Ő távol van attól, hogy intrikus vagy hízelgő legyen. Ő tehetség is, önálló jellem is, azonban sajnos ahhoz túl kevés emberismerettel bír, hogy környezetében a középszerűség és intrika uralmát megtörje.

A vezérkar külön test maradt a hadsereg testében. Nem volt az a friss vérkeringés sem közötte és a csapatok között, amely például megvolt Németországban. Minden előny, kitüntetés, érdem, előléptetés a táborkaré – a veszély, fáradtság zöme a csapatoké. …

A törtetés egymás hulláján keresztül a feljebbvalók kegye felé, a stréberek győzelme a felfelé törekvő versenyben megtizedeli az eredeti észjárású tehetségeket. Kevés az erkölcsi bátorság, a felelősség vállalásának készsége, sok a szolgalelkű a vezérkarban s a felsőbb állásokban.

A német hadseregben, ámbár legalábbis oly vasfegyelem volt, mint nálunk, sokkal nagyobb az önállóság felfelé, ott sokkal nagyobb a készség felelősséget vállalni, és nem vártak mindent felülről, mint nálunk. A háború alatt gyakran megdöbbenéssel lehetett azt a gyűlöletet és bizalmatlanságot észrevenni, amit a csapattisztek éreztek a vezérkar iránt.

Andrássy Gyula gróf
A Monarchia utolsó külügyminisztere emlékiratából