„Ki ne gondolt volna egy vesztes foci meccs után arra, hogy pénzt kellene hamisítani, és ezzel nagyon sokat ártani az ellenfél hazájának?  Én biztosan.”
(Idézet tőlem)

Magyarországon a pénzhamisítás a legnépszerűbb bűntettek közé volt sorolható a huszadik század elején. Hamisítottak ifjak és vének, csárdában, vízmosásban, temető mögött, börtönben vagy otthon. Amint azt a korabeli krónikás is megjegyezte: ”...a pénzhamisitás nem olyan, mint a lopás. Az utóbbiról le lehet szokni, a pénzhamisitásról nem, ha az ember egyszer elkezdte.”
Kétségtelenül szép szakma.
Ennek ellenére kizárólag befolyásos embereknek ajánlom. Lásd: Windischgrätz herceget, és az ezzel azonos című blogot Tánczos G. Károlytól.
A frankhamisításról szóló cikkeket összegyűjtve meglepő, milyen kevés a józan és erélyes hangvétel. E téren kiemelkedőnek tartom Vázsonyi levelét.

A vádlottak és vádlók között izgalmas menetek játszódnak le. Felettébb tanulságos, miként próbálják belerángatni a frankhamisításba a legfőbb méltóságokat, amelyek segítségével legitimizálhatják nemzetmentő szerepüket, mert nem mindegy, hogy az ember közönséges bűnöző vagy éppen a bosszúállás angyala.