Az 1918-as világháború végén Foch francia tábornok a nyugati harctéren a katonai döntést a német mélyen tagol védelmi rendszer ellen alkalmazott harckocsik meglepetésszerű tömeges alkalmazásával érte el. A háború utáni haditechnikai fejlődés a szárazföldi harc keretein belül a harckocsik alkalmazásának szánta a főszerepet és ennek megfelelően kutatta a módozatokat és lehetőségeket. A támadót átsegitik az arcvonalak megmerevedésén, az állásháború agyagcsatáin és a gyors győzelem eléréséhez vezethetik. Ezzel párhuzamosan haladt a repülőtechnika ugrásszerű fejlődése.

A támadó eszközöknek előretörése törvényszerűen a védelmi harceszközöknek hasonló fejlődését hozta magával. A harckocsik páncélzatával és tűzerejével szemben uj eszközt kellett kitalálni. Ez a felismerés vezetett arra, hogy a francia hadvezetőség Maginot minisztersége alatt a róla elnevezett erődítés rendszert épitette ki. A harcikocsik tűzerejének fokozása a betonerődök falainak vastagítását eredményezte. A légierő bombái csak a legutóbbi évek eredményei révén váltak az erődítésekkel szemben hatásos eszközökké.

A német robbanóbombázás nagyarányú alkalmazása mellett vált a repülőgép az erődök legnagyobb ellenségévé. A bombázók fölénye hozta meg azt a rendkívüli sikert, amit a német haderő a lengyel, a holland, a belga és a francia hadjáratok során elért. Ezeken a hadszintereken a beton lett a vesztes a  támadó harcikocsik, a páncélosok és a légi bombák tömegével szemben.

A beton és a motor tehát még mindig vitában áll egymással; hogy melyik lesz végleg a győztes, azt ezidőszerint elbirálni nem lehet. A győztes ezideig mindenesetre a német hadvezetés, amely motorral legyőzte a vele szemben álló erődítményeket és a betonnal megakadolyozta az ellenség pusztitó támadását.