Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
1929 | Szeptember

A nagymarosi strand elegáns hősét, egy volt tb. szolgabírót vasárnap lopás miatt letartóztatták

Moziszerű nyomozás után került rendőrkézre vasárnap egy uri tolvaj, aki a szezón elején a nagymarosi strandon tünt föl, míg utóbb nyomtalanul eltünt. A magas, elegáns férfiu, aki lelkesen udvarolt a nyaraló hölgyeknek, a nagymarosi szállodákban, ahol lakott, mint angelei dr. Farkas László pénzügyi főtisztviselő jelentette be magát.


Kitünő sármőr volt, hódított és elbájolta még a fodrászt is, akinél minden nap órákat töltött. A fodrász, Gerő Frigyes, akinek a főüzlete Budapesten van, egy napon meglepetve vette észre, hogy kabátja zsebéből hiányzik a tárcája, amelyben 900 pengő volt és több fontos irat. Először azt hitte, hogy elvesztette a tárcát. Egy kisfiu azonban olyan helyen találta meg az utcán üresen az erszényt, ahol Gerő nem is járt, amire az a gyanuja támadt, hogy meglophatták. Gyanuját bejelentette a budapesti rendőrségen is. Amikor a detektiveknek fölsorolta, hogy kik voltak az üzletben az eset alkalmával, a fölsorolásnál megemlítette dr. Farkas Lászlót is. Hamarosan kiderült, hogy ilyen nevű pénzügyi főtisztviselő nincs.


Ez már gyanus volt. Ugyanekkor Farkas megjelent Gerő budapesti üzletében s amikor hallotta, hogy Gerő elvesztett 900 pengőt, ártatlan arccal sajnálkozott. Gerő azonban utánaküldte egy kis inasát, hogy figyelje meg, hol lakik a doktor úr. A kis inas taxin követte Farkast a Nagyfuvaros-utcáig. Itt volt a lakása. Farkas azonban észrevette az inast, azonnal lehozott két bőröndöt, taxira ült és elhajtatott.

 

A rendőrség csak napok mulva nyomozhatta ki, hogy a balassagyarmati vonattal utazott el. Ezalatt Balassagyarmaton a csendőrség gyanusnak talált egy urat, akik Rabár Endre tb. szolgabíró néven szerepelt az ottani szállodában. Ez az úr költekezett és hevesen udvarolt a szobaasszonynak, akiről köztudomásu, hogy 50.000 pengő megtakarított pénze és sok ékszere van. Az igazoltatásnál kitünt, hogy a föltünő urat csakugyan Rabár Endrének hivják és valóban tb. szolgabíró volt.


Miután azonban egy postatakarékpénztári könyvet találta nála, amelyben az 1 pengős betét 500 pengőre volt kijavítva, Rabárt átadták a budapesti főkapitányságnak. Itt aztán hamarosan kitünt, hogy Rabár azonos a nagymarosi strand eltünt hősével.
A lopást be is ismerte. Letartóztatták.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Negyvenkétmilliárd pengőre emelkedett a bankjegyforgalom Negyvenkétmilliárd pengőre emelkedett a bankjegyforgalom
A Magyar Nemzeti Bank a követelések és tartozások állásáról a...
Méhész-egyesület Pápán Méhész-egyesület Pápán
Lapunk hasábjain már több izben rámutattunk arra, hogy a méhészet...
A gondolkozó gép csodája, a  számológépek A gondolkozó gép csodája, a számológépek
A régi jó békevilágban történt. Nem is egyszer. A jogi egyetem egyik...
Olasz lapok Magyarország és Bulgária Romániával szemben támasztott követeléseiről Olasz lapok Magyarország és Bulgária Romániával szemben támasztott...
Az olasz sajtó figyelmét a nyugateurópai események mellett a...
Uszás. Daniels Kahanamuku-match Uszás. Daniels Kahanamuku-match
A honolului csodauszónak nincs nagyobb vágya, minthogy Daniels 55.4...
A földgáz és annak gazdasági jelentősége A földgáz és annak gazdasági jelentősége
Mióta a földgáznak iparszerü értékesitésével illetően annak...
A kinai császár temetése A kinai császár temetése
Olvasóinkkal már több ízben ismertettük a „mennyek...
Az uj franczia repülőgépek Az uj franczia repülőgépek
Francziaország nemsokára teljesen valóra váltja azt a tervét, hogy...
Marconi első rádió készüléke Marconi első rádió készüléke
A londoni nagv rádió-kiállításon bemutatták Marconi első gépét, amely...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98