Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
1921 | Január

A Strasser-család elásott milliói

Huszonöt millió értékü ékszert ástak el a kommün elől. – A vörösőrök százaléka. – A büntetőügy fejleményei.

- A Hétfői Hírlap tudósítójától.-

Annakidején élénk feltünést keltet a dusgazdag Strasser és Sváb családok elásott milliós ékszereinek históriája.
A kommün ismeretes rendeletére, mely a kétezer koronán felüli ékszerek beszolgáltatását rendelte el, az egész Lipótváros – mint a kommün humorából ismeretes – sírásó lett: nappal sírt, éjjel ásott el ékszereket. Igy tettek a Strasser-család tagjai: Strasser Ervin, Richárd és Sándor, valamint a Sváb-család megbizta Sváb Sándor háztulajdonost és Alexander Bernát egyetemi tanár fiát, Alexaner Pál egyetemi hallgatót, hogy a Sváb-hegyen ássák el milliókat érő ékszereiket.

 

Később, miután az érdekelt családok bankbetétei le voltak tiltva és pénzre volt szükségük, megkérték a két fiatalembert, hogy ásassa ki ujból az ékszereket, miket külföldre akartak kicsempészni. A két fiatalember megvesztegetett néhány vörösőrt s azokkal éjszakának idején a rejtekhelyről kiásták az ékszereket.

 

Miután a két vörösőr az összes ékszerek tiz százalékát követelték jutalmul, a fiatalemberek mind a két család ékszereiből aránylagosan kiadták nekik a követelt részt, ami két és félmillió korona összeget képviselt.


Időközben azonban az ékszerek ára nagyban emelkedett, ugy, hogy a mai érték szerint a tiz százalékos jutalom is két és félmillió koronát jelentett s a megkárosodott család büntető följelentést tett Sváb Sándor és Alexander Pál ellen. A rendőrség az ügyen megindította a nyomozást, amit azonban jó ideig nem lehetett folytatni, mert ugy Sváb Sándor, mint Alexander Svájcban tartózkodnak. Sváb Sándor most nemrégiben hazaérkezett és megjelent dr. Vásárhelyi vizsgálóbiró előtt, akinek elmondotta, hogy ha a vörösőrök követelését nem teljesíti, ugy ezek elrabolták volna az összes ékszereket.

 

Sem ő, sem Alexander egy fillér áru ékszert nem tartottak meg maguknak, mert hisz erre anyagi körülményeiknél fogva szükségük sem volt. Mindkét fiatalember védője, dr. Vidor Jenő és dr. Székely Ágoston ma beadványt intéztek a vizsgálóbiróhoz, amelyben bejelentették azoknak a vörösőröknek a nevét, akik a tíz százalékos jutalmat megkapták, kérték ezeknek sürgős kihallgatását. Ettől függ a bünügy további iránya is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Az aranymérleg kötelezővé tétele Az aranymérleg kötelezővé tétele
Bud János pénzügyminiszter legutóbbi parlamenti beszédében...
A gyermek helyes gondozása és egészséges fejlődése A gyermek helyes gondozása és egészséges fejlődése
A táplálkozással szoros összefüggésben áll a gyermekhalandóság, amely...
A „Hősök” hőse A „Hősök” hőse
A Hősök kardvívóversenye nem úgy sikerült, mint szerettük volna. A...
A koldus operája A koldus operája
Ismert családi jelenet, mikor ebédnél a szülők hirtelen németre...
A poklok kapui A poklok kapui
Két esztendeje, e napon semmisült meg a nemzeti erő sujtó...
Az ESC nyerte a Thomka-mezeiversenyt Az ESC nyerte a Thomka-mezeiversenyt
A Budapesti Atletikai Club vasárnap délelőtt az egyetemisták...
Szlovenszkoi magyar képzőművészek kiállítása
Szlovenszkó és Kárpátalja magyar festői kevés alkalommal...
A világ legnagyobb Braun-féle televíziós csöve A világ legnagyobb Braun-féle televíziós csöve
A rádiótechnika mérföldes csizmákkal halad előre és minden esztendő...
Az Ugron-párt helyzete Az Ugron-párt helyzete
A függetlenségi párt tudvalevőleg ketté oszlott főleg azon a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98