Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
1926 | Január

Egy óriáskigyó kalandos utazása Szumátra szigetétől Budapestig

Wack Keresztély magyar származásu. Szumatra szigetén élő gumiültetvényes, aki a távolban sem feledkezett meg hazájáról, értékes ajándékot akart küldeni a budapesti állatkertnek. A mult év augusztusában Szumatra szigetén hosszas küzdelem után elfogtak egy óriáskigyót. A kígyó szinte példátlan volt a maga nemében. Hét és fél méter hosszú, harmincöt centiméter vastag volt és fejét két szarv „diszitette”. Wack megvásárolta az óriáskigyót és megbizott egy szumatrai holland állatkereskedőt, hogy szakszerű módon szállítsa Budapestre az állatot. A költségek fejében nyomban át is adott 150 holland forintot.

 

Wack ezután rokonai látogatására Magyarországra utazott Budapestre évre bejelentette a fővárosnak, hogy a megérkező kigyót az állatkertnek ajándékozza. Az állatkert örömmel várta az értékes ajándékot és mikor öt hónap mulva, a mult hét elején jelentették Triesztből, hogy a kígyó megérkezett, nyomban Triesztbe küldték Auer Károly állatkerti főfelügyelőt. Auer Károly Triesztbe érvet átvette a ládába csomagolt kigyót és Budapestre hozta. Vasárnap délelőtt nagy elővigyázat mellett át akarták venni az értékes és veszedelmes ajándékot. Kellő óvatossággal felnyitották a ládát és legnagyobb megdöbbenésre hatalmas vértócsában, döglötten találták a kigyót.


Az állatkereskedő gondatlanul csomagolta az értékes küldeményt, négy hatalmas szeg állt ki a ládából, melyek halálra sebezték a kigyót.


Ezzel azonban még nem volt vége a meglepetéseknek. Wack Keresztély aki jelen volt a láda felnyitásánál, megállapította, hogy a kereskedő kicserélte az állatot, a hét és fél méteres helyett csak egy öt méteres hosszú kigyót küldött, melynek a szarvai is hiányoztak. Az állatkert vezetősége szomoruan vette tudomásul a kárt és a főváros elhatározta, hogy a holland követség utján bünvádi feljelentést tesz a szumatrai állatkereskedő ellen.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A marathon A marathon
A kikiáltó legutoljára azt hirdette ki, hogy 13 angol mfd.-nél Price...
Hidászok a háboruban Hidászok a háboruban
A hadsereg nemcsak rombolni tud, hanem épiteni is. Míg például a...
Mezőgazdasági fák korhadás elleni védelme Mezőgazdasági fák korhadás elleni védelme
Az ellenséges megszállás erdei kitermelésünket majdnem egészében...
A budapesti nagy regatta A budapesti nagy regatta
Az elképzelhető legszebb keretben, gyönyörü időben, 10.000 főnyi...
A Magyar Athletikai Club lawn-tennis versenyei A Magyar Athletikai Club lawn-tennis versenyei
Augusztus 15-én és folytatólag Balatonföldváron rendez a Magyar...
A majomtolvaj hadnagy
Egy tányérból ettek, egy pohárból ittak, sőt ölelkeztek is elég...
Charles Baudelaire - Az illatszeres üveg Charles Baudelaire - Az illatszeres üveg
Vannak hős illatok, melyeknek laza korlát Az anyag. Üvegen erejük...
A harminc és feles mozsár A harminc és feles mozsár
Az oroszoknak borzalmas tapasztalataik vannak már e lövedék irtóztató...
Túl az első lépésen a német exportban Túl az első lépésen a német exportban
Az első lépés a magyar-német gazdasági forgalom felvétele terén két...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98