Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
1931 | Szeptember

Német gyártmányu pokolgéppel, angol és lengyel villamos elemmel robbantották föl a gyorsvonatot

A biatorbágyi vasúti merénylettel kapcsolatban az előzetes szakértői vizsgálat megállapította, hogy a robbanást előidéző pokolgép gyutacsa német gyártmányu. A pokolgép töltése és a gyujtózsinor szintén német gyártmány. A gyujto villamoselem pedig lengyel és angol eredetű. Nyilvánvaló tehát, hogy ezt a merényletet is egy nemzetközi kommunista banda követte el, amely egyes külföldi államokban az utóbbi években sorozatos merényletet követett el.

 

Megállapítást nyert az is, hogy a robbantást a legnagyobb szakértelemmel vitték véghez és nem egy előre elhelyezett bomba idézte elő, hanem a robbantás helyszíni megfigyelés után történt, amennyiben a közvetlenül a gyorsvonat előtt elhaladt személyvonatot átengedték, anélkül, hogy merényletet követtek volna el ellene.

 

Nyilvánvaló tehát, hogy a gyorsvonatra vártak és a robbantást a helyszínen végeztek el, vagyis nem óraműre beállított szerkezet utján. Ebből az a remény meríthető, hogy a tettesek még nem tudták Magyarországot elhagyni.


A hatóságok a legenergikusabban elkövetnek mindent azirányban, hogy a Magyarország történetében páratlanul álló bűncselekmény elkövetőjét kézrekerítsék.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Volt politikai barátai végeztek Borbély- Maczky Emillel Volt politikai barátai végeztek Borbély- Maczky Emillel
Borbély- Maczky Emil Miskolc és Borsod vármegye volt kormánybiztos...
Két országos rekord lett a múlté a MAC őszi viadalán Két országos rekord lett a múlté a MAC őszi viadalán
Bár az osztrák-magyar válogatott mérkőzés óriási konkurenciát...
A Nobel-díj A Nobel-díj
Vagy harmincadszor osztják ki a Nobel-díjakat, most, az alapító...
Ferencváros – Elektromos 1:1 (1:0) Ferencváros – Elektromos 1:1 (1:0)
A Ferencvárosból csak két ember hiányzott: Sárosi dr., az ész és...
Náday Ferencz  (1840-1909) Náday Ferencz (1840-1909)
Nem sok olyan művelt ember lehet Magyarországban, a ki ne köszönhetné...
A könyvégetés A könyvégetés
Németországban a nemzeti szocialisták rohamosztagai minden város...
Szaktanácskozmány a Duna–Tisza-csatorna kérdésében Szaktanácskozmány a Duna–Tisza-csatorna kérdésében
Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter a Duna és Tisza folyamok között...
Robbes Robinson az amerikai csodafutó Robbes Robinson az amerikai csodafutó
Amerika mindig szolgál valami világraszóló meglepetéssel. Az ujvilág...
Heltai Jenő: Egy asszony keze
De jó egy kis kezet A kezünkbe fogni, A karcsú ujjakra Szavakat...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98