Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
1946 | Augusztus

Sallay és Fürst holttestének kirablása miatt letartóztatták a sírásókat

Mintegy két héttel ezelőtt a főváros által adományozott díszsírhelyen hantolták el több társával egyetemben a munkásmozgalmak két hősét: Sallayt és Fürstöt, akiket – mint ismeretes – kommunista tevékenység miatt a statáriális bíróság halálos ítélete után törvénytelenül kivégeztek.

Sallay és Fürst holtteste a gyűjtőfogház temetőjében nyugodott, onnan hantolták ki a két munkásvezér holttestét. Az exhumálás után megdöbbentéssel állapították meg, hogy Sallay és Fürst holttestét ismeretlen tettesek megcsonkították. Az agnoszkálás alkalmával ugyanis kiderült, hogy ismeretlen tettesek mindkettőjük aranyfogait kivették. A vizsgálat nyomban megindult, bár a hivatalos személyek a kegyeleti aktus előtt nem akartak nyilvánosságot adni a dolognak és így csak a végső elhantolás után folytatták le a kegyeletsértési és lopási ügyben az eljárást.

A detektívek vallatóra fogták Tokárszki Kálmán és Háber Ferenc sírásókat, akik a kihantolást végezték. Egy ideig tagadtak, de a bizonyítékok alapján beismerő vallomást tettek. Gyanú merült fel arra, hogy a lopásról Bánki Károly, a sírásók csoportvezetője is tudott. Így ő is a főkapitányságra került.

A sírásókat a csoportvezetővel egyetemben letartóztatták és átadták az ügyészségnek.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Nyilt küzdelmet hirdet a királyság ellen a spanyol munkáspárt Nyilt küzdelmet hirdet a királyság ellen a spanyol munkáspárt
A „Chicago Tribune” jelenti Madridból, hogy a spanyol...
Örülnek a tőzsde matadorjai Örülnek a tőzsde matadorjai
Fényes ábrázattal lépik végig Dunaparti corsot tőzsdénk matadorjai....
Tavaszi Szalón Tavaszi Szalón
A Szinyei Merse Pál társaság tavasszal kiállítást szokott rendezni...
Medgyaszay Medgyaszay
Megint fellép és énekel egy Andrássy-uti kabaréban, s különös...
Továbbjutni
Újabb költészetünk kátyuba jutott, s ami a legsúlyosabb, jól érzi ott...
Spanyolok és magyarok Spanyolok és magyarok
A spanyol királyi pár látogatása ritka esemény, mert hétszáz esztendő...
Lovasroham, katasztrófa Lovasroham, katasztrófa
A korábbi háborúk emléke a hadvezérekben a lovasrohamot a csata...
Mit igér a magyar DOPOLAVORO? Mit igér a magyar DOPOLAVORO?
A magyar szabadidő mozgalom nem egyszerű utánzata az olasz vagy német...
Ház a mellényzsebben Ház a mellényzsebben
No nem kell szószerint érteni. A ház, amelyről itt szó lesz nem fér...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98