Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
1944 | Október

Sztójay Döme volt miniszterelnök a Semmeringen gyógykezelteti magát

Mint köztudomású, vitéz Sztójay Döme miniszterelnökségének utolsó heteit már betegen töltötte és felmentését annak idején egészségi állapotára hivatkozással kérte, mint amely nem teszi lehetővé, hogy a mai súlyos napokban teljes munkaerejét és idejét maradéktalanul az országos ügyek intézésének szentelhesse.

Sztójay Döme szervezetét hosszú hetekkel ezelőtt komolyabb természetű influenza támadta meg, amely mellhártyagyulladássá fejlődött és huzamosabb időre a miniszterelnök szanatóriumi gyógykezelését tette szükségessé.

A gondos orvosi felügyelet és a tökéletes pihenés lehetősége azután előnyösen hatott ki Sztójay Döme szervezetére, úgyhogy a közelmultban a volt miniszterelnök már elhagyhatta a szanatóriumot.

Sztójay Döme a városmajorutcai János-szanatóriumból eltávozván és további orvosi felügyeletre és gondozásra kellett alávesse magát. A volt miniszterelnök, aki a kormány élére állását megelőzően egy évtizedig berlini magyar követ volt, a közelmultban a régi Ausztriába utazott és egyik semmeringi szanatóriumba vétette fel magát, ahol további orvosi kezelését az a kitűnő szakorvos látja el, akinek Sztójay Döme még berlini követ korában is ismételten volt betege a Semmeringen.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Román dezertőrök Román dezertőrök
A katonai szolgálatot teljesítő vagy katonaköteles korú románok közül...
Bernáth Aurél Szinyei Majálisáról Bernáth Aurél Szinyei Majálisáról
A műalkotások ugyanúgy elemei a nemzet sajátos alkatának mint...
A vidék szenzációs előretörése a 15 km-es futóbajnokságban A vidék szenzációs előretörése a 15 km-es futóbajnokságban
A BBTE Széna-téri pályáján ragyogó napsütésben futották le vasárnap...
Kosztolányi Dezső -  Dal és halál Kosztolányi Dezső - Dal és halál
Ma öt esztendeje halt meg. Mi az értelme annak, hogy az élők, kik itt...
Képlopás a párisi Louvreban Képlopás a párisi Louvreban
A párisi Louvreben óriási lopásnak jöttek a nyomára. Egyetlen kép,...
Nem igaz... Nem igaz...
Volt egy tizenhatodik századi angol író, aki vaskos könyvében nagy...
Babits tanár úr Babits tanár úr
Nehéz a szeretetnek elfogulatlanul ítélni s nehéz a kritika...
A nemzetközi football kongresszus meghívóját most kaptuk kézhez.
A kongresszust Milánóban tartják május 15-16-án. A napirend 6-ik...
Budapest = Fürdőváros a megvalósitás utján Budapest = Fürdőváros a megvalósitás utján
Mostanában különösen nagyon sok szó esett fővárosunk fürdővárossá...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98