A királyi hatalom gyönyörűségeiről már nagyon sokat vitatkoztak az emberek – kicsinyek, nagyok egyaránt. Már a népmesékben is megtaláljuk ezt a szálló igét: „bár csak a király lehetnék” – és már az iskolás gyermek is tudja, hogy keserves gondokkal, nagy küzködéssel és lemondással jár a nagy méltóság és akárhányszor hallhatjuk azt is : „én bizony a világ minden kincséért sem lennék király”!

Hiszen már a trónralépés első pillanata is szenvedéssel jár: a korona irtózatos nehéz, a szegény király feje rettenetesen szenved a sulya alatt, boldog, mikor levetheti – dehogy koronáztatná meg magát még egyszer!

Nahát ebben a tekintetben dicséretre méltó kivétel a kongói Uganda állam fenhatósága alatt álló Toro néger államocska királya, Kasagama, a kinek – ugy látszik az a legnagyobb passziója, hogy ujra meg ujra megkoronáztassa magát.

Legalább minden esztendőben egyszer végigszenvedi ezt a czeremóniát a nagyur – a kinek remek képét itt mutatjuk be olvasóinknak. Hát az is igaz, hogy nem valami nehéz ez a korona; páva és papagály-tollakból van összeszőve és egy misszionárus pap teszi a fejére nagy ünnepséggel, hogy kedve teljék benne a felséges urnak, a ki nagyon vallásos keresztény, de azért szabad óráiban a pogány istenségeknek is szívesen áldoz.

A korona kiegészítő része egy majom szőréből készült álszakál, a mely az oroszlán sörényét jelképezi. Ezzel akarja a király kifejezni, hogy az ő bátorsága és hatalma a sivatag királyával is vetekszik. Képünkön – amely Bright hadnagy, angol utazó felvétele – az exotikus királyt alattvalói körében láthatjuk. Óriási napernyőt tartanak föléje, hogy barnára (!!) ne süsse arczát a forró napsugár.