A Hangya évi jelentése után, most a Magyar köztisztviselők fogyasztási, termelési és értékesitő szövetkezetének 1936. évi üzleti jelentése ad képet arról, amit nálunk szövetkezeti céloknak neveznek. Amit legutóbb a Hangya üzleti gesztióiról, eredményeiről megállapitottunk, lényegileg azonos azzal, amit tanulságként ebből a jelentésből ki lehet olvasni.

Ez a szövetkezet nem egyéb, mint az állami beavatkozás rendszerének a polgárság adóterheiből fenntartott istrumentuma, nem altruista intézmény, hiszen mitsem árusit a normális árszinvonalnál olcsóbban s igy nem tekinthető a fogyasztói érdekek speciális szolgálójának.

A Köztisztviselők Szövetkezetéből is az világlik ki, hogy forgalma és üzletköre lényegesen emelkedett, de hogy ezt az emelkedést azoknak az intézkedéseknek köszönheti, amelyek a kereskedelem körét szükitik a szövetkezetek előnyére. A megnövekedett, 18 millió pengőre rugó áruforgalom mellett a szövetkezet összesen hatvanezer pengőt osztott szét tagjai közt vásárlási viszzatéritésekre, ami semmiképpen sem áll arányban a szövetkezetre forditott közáldozatokkal s nem igazolja a rochdalei elveket, amelyeket azonban még egyre büszkén hangoztatnak.

Amit a Hangya jelentésének birálatánál megállapitottunk a szövetkezeteknek a közterhekben való s az egyéni kereskedelem közáldozataival szemben mutatkozó készségéről, azt itt is megismételhetjük, amikor idézzük a jelentésnek azt az adatát, hogy a Köztisztviselők Szövetkezete 2.6 millió pengő nyereség után összesen 129.000 pengő adót fizetett.

Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés éppen most mutatja ki a hivatalos adóstatisztika alapján, hogy egy-egy részvénytársasági kereskedelmi vállalat adóterhe 638.26 pengő, egyéni cégek adóterhe 105.30 pengő volt, egy-egy szövetkezetre csak 63.800 pengő adóteher esett s hogy amig az állami egyenesadó teherből a kereskedelemre 4.56%, az összes szövetkezetekre csak 0.11% egyenes adóteher jutott, holott a szövetkezetek az összforgalomnak 7%-át bonyolitották le.

Ilyen körülmények közt a Köztisztviselők Szövetkezetének jelentése sem késztet bennünket egyéb kérdésre, mint arra, amelyet a Hangyáé, hogy tudniillik kinek érdeke és haszna a szövetkezeteknek olyan favorizálása, mint aminőnek tanui vagyunk s hogy lehet-e ilyen körülmények közt még mindig rochdalei elvekről, szociális hivatásról s egyéb jókról beszélni a szövetkezeti üzletekkel kapcsolatban?