Hétről-hétre olvasunk tudósitást arról, hogy ebben vagy abban a városban az iparosok tömegesen kötnek életbiztositást. Ennek okát bizonyára elsősorban abban kell keresni, hogy az utóbbi két esztendő jó üzleti helyzete következtében a vidéki iparosság könnyebben szánhat valamit a keresetéből tőkegyüjtésre, de nem lehet tagadni azt sem, hogy ebben annak a mozgalomnak is van valami érdeme, amelyet az Országos Iparegyesület, illetve az Ipartestületek Országos Szövetsége az életbiztositások népszerüsitése érdekében meginditott.

Egyik előadásomban kitértem arra, hogy Magyarország a külföldhöz képest milyen messze elmarad a kisebb összegü életbiztositások elterjedése dolgában. Az a mérték, mely a kisbiztositások elterjedését mutatja, a kultura fokát is feltünteti. Ezért látja örömmel a haladás minden hive az iparosok biztositásának népszerüsitését. 

Csak egy tekintetben lehet az iparosbiztositásnak erre a legujabb fázisára észrevételt tenni.
Ugy, ahogyan a magyar iparosok ma biztositják magukat, két előnytől esnek el. Az egyik az állami támogatás elmaradása, a másik a szétszórtság. Mind a kettőről el kell mondani, mi a hatása. 

A kormány nem zárkózhatnék el attól, hogy a kisiparosok biztositási törekvéseit támogassa. Megteszi sok osztállyal, megtenné az iparosokkal szemben is, ép ugy, amint külföldön mindenütt történik valami a kisemberek biztositása érdekében. Nem ugy kell ezt felfogni, hogy a kinálkozó szubvenciót csak az elv érdekében el kell fogadni, hanem olyan értelemben, hogy ezáltal a biztositás olcsóbb, tehát könnyebb volna, mint amilyen ma. 

A másik hiányossága a mai állapotnak a teljes széttagoltság.
A hány biztositó társaság, annyi a szokás. A kötvényfeltételek azonosak ugyan, az üzleti elvek azonban nem. Az egyik udvariasabb és méltányosabb, mint a másik. Az egyiknél a részvényesek érdeke a fontosabb, a másiknál a biztositó feleké. És ez a fontos külömbség, amelyre mindenkinek gondolnia kellene.