Lesznai Anna A Nyugat egyik utolsó számában rendkívül figyelemreméltó eszmemenetet közölt a mese lélektanáról. Futólag megemlékezik a Freud-féle irányzatról is. "Freudisták rég megállapították a "Wunscherfüllung" döntő fontosságát a mesében, bár egyesek erőszakos leegyszerűsítéssel nevezik a szexuális teljesedést minden mese értelmének." "A freudisták "korlátlan nemi vágy teljesedéseťhelyett én a korlátlanság utáni vágy teljesülését merem a mese velejének tekinteni." "A szexualitás maga is szimbólum csupán".

Helyreigazításképp erre néhány megjegyzést kell tennem. A freudisták sohasem egyszerűsítették le a lelki történést a nemiséggel való azonosítássá. Ezt a tévedést nem a freudisták követték el, hanem a pszichoanalízis egy svájci schizmatikus csoportjának vezére: Jung. Freud és követői mindig ragaszkodtak a nemi és én-ösztönök egyenrangú jelentőségéhez a pszichében.

Ami magát a mesét illeti, éppen én utaltam rá először "A valóságérzés fejlődésfokai" c. dolgozatomban, hogy ez a műfaj visszatérést jelent az énnek korlátlan, mindenható állapotához, anélkül, hogy ezzel a nemi célok irányító hatását a mesére kisebbíteni akartam volna. Abban a feltevésben tehát, hogy a mese motívumai között az "én"-ösztönök kimagasló szerepet játszanak, a pszichoanalízis megelőzte Lesznai Annát.

Csak annyiban tér el az ő felfogásától, hogy szerintem minden egoisztikus törekvésnek mintaképe a múltban: a boldog gyermek- és csecsemőkorban - sőt az anyaméhen belüli állapot tökéletes nyugalmában keresendő, míg Lesznai - mint egyébként jóval előtte Silberer - is az ő meselélektani dolgozataiban - valamely magasra- és előrevivő, értelmi tökéletesülésre serkentő "anagogiás" ösztönt sejt mögötte, mely a mesében primitíven testesít meg még meg nem érett belátásokat.

Körülbelül ugyanaz az ellentét ez, mely a Freud lélekelemzését összeegyeztethetetlenül elválasztja a Bergson misztikus "évolution créatrice"-jától, amely egyébként szintén nem új dolog, hanem egyenes leszármazottja a Platon idealizmusának.

Ha valakit érhet a "leegyszerűsítés"-nek tudományos téren igen súlyos vádja, úgy az nem a pszichoanalízis, hanem Lesznai Anna, ki a biológiai erők játékának eddig monizmussá egybe nem foglalható kettősségét: az én-ösztönöket s a fajfenntartási (libidinózus) ösztönöket alapos ok nélkül az én-ösztönök variációivá redukálja, mikor azt mondja, hogy a szexualitás is csak szimbólum.

Nem felesleges szóharc, nem valami homousion és homoiousion-csata, ha ezen törekvések ellen (melyeknek forrásaként a zürichi Jung-ot s a bécsi Alfr. Adler-t jelölhetjük meg) újra meg újra felemeljük szavunkat. Nézetünk szerint e ponton két világnézet ütközik össze. Az egyik, amely túl korán általánosítva, a miszticizmus és a metafizika útvesztőibe vezet, s egy másik, mely minél későbbre halasztja a filozófiai egységesítést, hogy nyitva hagyja az útját az elfogulatlan tapasztalásnak.

Dr Ferenczi Sándor