Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
1924 | Március

A Santelli-iskola csapata mérkőzése Ausztria vívóival

A Santelli-iskola csapata 3:3 arányban döntetlenül végzett Ausztria vívócsapatával. – A magyar csapat legjobb embere Hollósy, leggyengébb embere Garai volt. – Garai 4:0 arányban vereséget szenvedett Herschmann dr.-tól.

A Santelli-iskola bécsi vendégszereplése nem járt kellő sikerrel, sem erkölcsi, sem sporttekintetben. A morális oldalát tekintve nagyon ártott a magyar vívósportnak, hogy a mérkőzést az osztrákok mindenütt mint „magyar-osztrák mérkőzést” hirdették, holott arra, miként a múlt évben, úgy ezúttal is csak a Santelli-iskola állította ki csapatát.

De ezúttal nem sikerült a sportrésze sem a mérkőzésnek. Míg az elmúlt esztendőben nem igen imponáló, de azért mégis fölényes győzelmet aratott az osztrák csapat felett a Santelli iskola csapata, addig ezúttal meg kellett elégednie egy 8:8 arányú döntetlen eredménnyel.

Nem tudjuk jelen pillanatban, hogy ez az eredmény milyen körülmények közt jött létre, azt azonban állítjuk, hogy ilyenfajta mérkőzést a jövőben csak MVSz-nek szabad megrendeznie s azon csak a legjobb formában lévő vívókat szabad küzdelembe küldeni.

Mint kuriózumot kell még megemlítenünk, hogy az osztrákok legjobb embere az „öreg” Herschmann dr. volt, míg a magyar csapat leggyengébb tagja a „fiatal” bajnok Garai. Úgy látszik, a magyar vívósportnak is vissza kell térnie „öreg” bajnokaihoz s beléjük kell helyeznie bizalmát az olimpiász idején.

A bécsi versenyről szóló telefonjelentésünk a következőképpen szól:
Szerdán este tartotta a bécsi WAC nagyszabású vívóestélyét a Kursalon dísztermében, amelyet zsúfolásig megtöltött az előkelő közönség.

Az est fénypontja a Santelli iskola csapatának (Hollósy, Kovács György dr., Garai, Széchy) mérkőzése volt az osztrák válogatott csapattal. A mérkőzés 8:8 arányban döntetlenül végződött. A magyar csapatban legjobban tetszett Hollósy vívása míg a bajnok Garai nagy csalódást keltett s Herschmann dr.-tól, az osztrák csapat kapitányától. 4:0 arányban szenvedett vereséget.

A mérkőzésen kívül két olasz-osztrák asszó szerepelt a programon: Puliti olasz kardbajnok Herschmann dr.-ral kardasszót, Biagdini olasz mester pedig Philipp osztrák őrbajnokkal tőrasszót vívott. Mint a két asszóból az olasz vívók kerültek ki minimális tuskülönbséggel győztesen.

A három mérkőzést akadémia követte, az ünnepélyt pedig reggelig tartó fényes bál fejezte be.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A szociáldemokrata párt kilép az Interparlamentáris Unió magyar csoportjából A szociáldemokrata párt kilép az Interparlamentáris Unió magyar...
Az Interparlamentáris Unió magyar csoportját szakadás fenyegeti A...
Az óra  -  Időmérés a XIII. századig  1. Az óra - Időmérés a XIII. századig 1.
„Boldog órában születtett ….jó órában mondjam......
A hollywoodi állatok A hollywoodi állatok
A hollywoodi állatok közül talán Pufi-Huszár Károly Puszi nevü...
Kosztolányi Dezső -  Baudelaire és Verhaeren Kosztolányi Dezső - Baudelaire és Verhaeren
Lehet-e verset - egyik nyelvből a másikra - fordítani? Nem lehet....
417.000 zsidó deportálója a Népbíróság előtt 417.000 zsidó deportálója a Népbíróság előtt
A népbíróság Sági-tanácsa ma reggel kezdi tárgyalni Ferenczy László...
Kapus nélkül állt ki a football-csapat Kapus nélkül állt ki a football-csapat
Kínos feltünést kelt footballkörökben, hogy Felhőssy a M.A.C....
Wekerle Sándor meghivatása Wekerle Sándor meghivatása
A kibontakozás tárgyi nehézségeinek az elintézése után természetesen...
A francia kormány átalakitás jelentősége A francia kormány átalakitás jelentősége
Francia politikai körökben a kormányátalakitást ugy értelmezik, hogy...
Polónyi ügye az osztrák képviselőházban Polónyi ügye az osztrák képviselőházban
Polónyi ügyét, természetesen a legnagyobb rosszakarat hangján, szóvá...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98