Dtum
Login with Facebookk
1944 | Április

A WMTK ökölvívó gárdája nyerte meg a Szent László díjat

Vasárnap délután bonyolították le a Sportcsarnokban a Szent László díjért folyó ökölvívó mérkőzések döntőjét. Először a BTK a MÁVAG együttesével csapott össze a harmadik helyért, majd a WMTK a BVSC-vel az elsőségért mérkőzött.

A két mérkőzés meglehetősen mérsékelt színvonalú volt. A megjelent ezerfőnyi közönségnek nem sok izgalomban és szépségben volt része. A szorítóba inkább verekedés, mint box folyt. Az első összecsapást a BTK együttese nyerte meg 12:4 arányban.

Részletes eredmények: Sziklai (MÁVAG) ellenfél nélkül győz Német (BTK) pontozással győz Fazekas (MÁVAG) ellen. Marton II. (BTK) ellen Kutasi (MÁVAG) a 2. menetben feladja. Torma I. (BTK) ellen Párdi (MÁVAG) a 2. menetben feladja. Sarkadi (MÁVAG) pontozással győz Barinka II. (BTK) ellen. Torma II. (BTK) ellen Jánosi (MÁVAG) már az első menetben feladja, Ősze (BTK) ellenfél nélkül győz, így tehát a BTK 12:4 arányban győzött.

A döntő összecsapás résztvevői a WMTK és a BVSC voltak. Részletes eredmények: Kovács (BVSC) átesik a súlyhatáron és ezért Juhász (WMTK) ellenfél nélkül győz. Kovács (WMTK) ellen Mester (BVSC) a 3. menetben feladja. Bogács (WMTK) erőfölénnyel győz Bálint (BVSC) ellen. Váczi (WMTK) ellen Horváthot (BVSC) szabálytalanság miatt leléptetik.

Vajda (BVSC) a nap legszebb mérkőzésén megérdemelten pontozással veri Schammot (WMTK), Szabó (BVSC) ellen Baráthot (WMTK) szabálytalanság miatt leléptetik. Bicsák (WMTK) a 2. menetben kiüti Farkast (BVSC). Dióslaki (WMTK) már az első menetben kiüti Tamássyt (BVSC). Így tehát a WMTK 12:4 arányban győzött és így a csepeli gárda lett a Szent László-díj nyertese.

A mérkőzés után Tomcsányi József, a Magyar Ökölvívó Szövetség főtitkára ünnepélyes keretek között a következő szavakkal nyújtotta át a Szent László Kupa kicsinyített mását a WMTK versenyzőinek:
- Megérdemelten nyertétek el fiúk ezt a szép díjat. Követendő példát mutattatok ezzel a szép győzelemmel hazánk többi ökölvívó egyletének. Máshol is álljatok meg a helyeteket éppúgy, mint ahogy itt a szorítóban megálltátok.

A döntő mérkőzés után a győztes csapat mestere. Kéri Béla, így nyilatkozott:
- A fiúk megérdemelten nyertek a Szent László-díjas ökölvívó versenyeket. Mindnyájukkal elégedett vagyok, de a fiatalok lelkes és eredményes szereplése még engem is meglepett.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98