Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
1923 | Május

Az első nemzetközi bankmérkőzések

Angol-Magyar Bank – Britisch Östereichische Bank 6:1 (5:0)

Lóversenytéri pálya. Bíró: Gerő Ferenc

A kellemetlenül hideg időjárás ellenére is közel nyolcezer főnyi közönség gyűlt egybe az első nemzetközi mérkőzésre, amelyet a csapatok ünnepélyes üdvözlése vezetett be, Fleissig Sándor, az Angol-Magyar Bank vezérigazgatója selyemzászlót nyújtott át a bécsi csapatnak, amelynek nevében Gretner Béla ügyvezető igazgató szintén selyem zászlóval tette emlékezetessé a két csapat első találkozását.

Az ünnepi kick-off-ot Kálmán Henrikné, Kálmán Henriknek, az Angol-Magyar Bank igazgatójának elragadóan bájos és sportkedvelő felesége rúgta, amit a sportegyesület nevében Salgó Imre hatalmas virágcsokorral hálált meg.

Az Angol-Magyar Bank csatársora Molnár és Jellinek távollétében is megsemmisítő fölényben volt és Spitz (2) és Egry (3) révén öt góllal fejezi be a félidőt.

Szünet után a válogatott Feigl foglalja el az osztrák csapat kapusposztját, de miután Roby menthetetlenül plasszírozott góljával. Feigl sem boldogult (9. p.), az Angol-Magyar meg is elégeli a játékot és most már csak azt ambicionálja, hogy a bécsieket is gólhoz segítse. A bécsieknek a 27-ik percben végre sikerül is a nem remélt gól-tiszteletpéldányt plasszírozni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Meghalt a veremben Meghalt a veremben
Görcsény községben Benkő Antal odavaló lakosnak nagyon terhére volt...
Vagyon a kályha mögött
A napokban Braunschweigban egy lakásban, mely a Wilhelma-strasen van,...
Be, be a Ripkába! Be, be a Ripkába!
Alig mult el a spanyol, ujabb járvány dul fővárosunkban: a...
A maczedóniai banda-világ
Maczedóniában a tavasz óta egyre növekedik a bolgár, szerb és görög...
A Gazdaságkutató megállapításai és aggodalmai A Gazdaságkutató megállapításai és aggodalmai
A Magyar Gazdaságkutató Intézet a napokban adta ki új, 41. számú...
Nagyatádi Szabó István tanuvallomása az Esküdt ügyben Nagyatádi Szabó István tanuvallomása az Esküdt ügyben
Mikor a példátlanul nagyszabásu méretekkel kirobbanó bünügy a...
Beszélgetés Csáky hadügyminiszterrel Beszélgetés Csáky hadügyminiszterrel
A parlament nyári vakációjának nemcsak a képviselő urak örültek. A...
Rövidek Rövidek
Hull amerikai külügyminiszter szombaton fogadta De Gaulle...
Házasságkötés automobilon Házasságkötés automobilon
Az amerikai gazdag polgárság körében az a legujabb divat, hogy a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98