Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
1923 | Május

Elkészült a földreform-novella

A földreform-novella tervezete, amelyet hosszú munka után most készítettek el, a földreformtörvény szakaszainak fontos módosítását tartalmazza. A végrehajtási eljárás gyorsítását szolgálja az az intézkedés, hogy a földhöz juttatandók jegyzékét ezután nem vizsgálja felül a tárgyaló bizottság és a mezőgazdasági bizottság, csupán a tárgyalást vezető biró vizsgálja át és az Országos Földbirtokrendező Biróság birálja el.

Abban a kérdésben, hogy a megváltás megengedhető-e, az OFB a földmívelésügyi miniszter kivánságára határoz, anélkül, hogy előzetesen birót küldene ki. A további módosítások a földkérők igényeinek jobb és kedvezőbb feltételek mellett való kielégítésére irányulnak.

Határozottabban megjelölik a juttatható föld nagyságát, az úgynevezett kis családi birtokot pedig olyan területben állapítsák meg, hogy abból egy öttagú család megélhessen. Ezután nemcsak az állam fog járadékbirtokokat alakítani, hanem járadékbirtok alakítására kötelezhetők a magánbirtokosok is, így a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok, továbbá az ötven éven belül szerzett birtokok és általában a nagybirtokok tulajdonosai.

Ugyszintén kötelezni lehet a százholdasnál nagyobb haszonbérletek tulajdonosait arra, hogy a haszonbérelt terület 15 százalékát (az OKH földbérlő csoportjai számára pedig 25 százalékát) kishaszonbérletek céljaira engedjék át. Járadékbirtokot azonban csak az kap, aki három éven át mint haszonbérlő megfelelően gazdálkodik. A hanyagul és rosszul gazdálkodótól az OFB a már megitélt haszonbérleti földet is visszaveheti.

Igen nevezetes az a rendelkezés is, mely szerint a birtokok megváltási árát ezentúl az OFB fogja megállapítani és a szociális szempontokat, tehát a földetkérő és a birtokos helyzetét is figyelembe veheti.

Végül a földmívelésügyi miniszter az OFB-ban való képviseletéről gondoskodik és a végrehajtás ellenőrzésében befolyást biztosít magának. A földreform-novellát most az érdekeltségek tárgyalják meg és a miniszterelnök visszaérkezése után a nemzetgyűlés elé kerül.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Földreformnovella
Szabóné Fricska Anna

A novella szót a jogalkotásban akkor használták, ha valamely összefoglaló jellegű törvény vagy törvénykönyv egyes rendelkezéseit új törvénnyel kiegészítették vagy módosították.

A földreform végrehajtása az 1920-as évek elején elhúzódó folyamattá vált, ezért időnként a jogi szabályozást módosítani kellett.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A műtrágyák termésfokozó hatása a szőlő termelésére. Az Országos Földművesszövetség nagygyűlése Szőregen.
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Egy fausi iskola tizenkétezer emberre (!) Egy fausi iskola tizenkétezer emberre (!)
A cár 126586,525 alatvalója közül 99.070,136 egyén vagyis 78,9...
A stockholmi olympiai versenyek résztvevői A stockholmi olympiai versenyek résztvevői
A svéd szervező bizottság jelentése szerint az egyes nemzetek a...
A norvég Ruud 53 métert ugrott Tátrafüreden A norvég Ruud 53 métert ugrott Tátrafüreden
A KSC tátrafüredi sporthetének harmadik napján a síugróversenyek...
Rövidek Rövidek
Hull amerikai külügyminiszter szombaton fogadta De Gaulle...
Nagyarányú áresés a bőrpiacon Nagyarányú áresés a bőrpiacon
A külföldön felhalmozódott nagy készbőrkészletek folytán Angliában,...
Ladányi Gedeon a Leviczky-emlékverseny hőse Ladányi Gedeon a Leviczky-emlékverseny hőse
Vasárnap reggel és délután rendezték meg a Műjégen a hagyományos...
Hodzsa, Henlein és Hlinka Csehszlovákiáról Hodzsa, Henlein és Hlinka Csehszlovákiáról
Egész Csehszlovákia kíváncsian várja Hodzsa miniszterelnök hétfőn...
Az olaszok afrikai háborúja és a nemzetközi viszonyok Az olaszok afrikai háborúja és a nemzetközi viszonyok
A vasárnapi olasz sajtó hangja világosan mutatja, hogy az olasz-angol...
A magyar egyletek Bécsben A magyar egyletek Bécsben
A „ Wiener Regatta Verein” március hó 21-én tartott...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98