Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
1906 | Január

Gyulai Pál nyolczvan éves

GYULAI PÁL nyolcvan éves lett. Ha a háborúban eltöltött évek kettőnek számítanak, akkor több lett, mint száz éves, mert több mint ötven éve áll örökös harczban rosz irókkal és hamis utakon járó politikusokkal.

 

Kifogásolja, a mi kifogásolható, legyen az egy nagy intézmény, egy századokra kiható irány, vagy egy rosz magyartalan szó. Egyforma hévvel ront ellene s nem kimél senkit és semmit.


De ha csak a harcz volna! Gyulai Pál azonfelül egyike azoknak a ritka embereknek (az az dehogy egyike – hiszen a másikat nem ismerjük), a ki lefelé, fölfelé hosszú évtizedek óta azt mondja, a mit igaznak tart és még sem törik be érte a feje, - ebbe az országban se.


Nem törik be azért, mert a fején borostyán van; az védi. Nem csak nagy kritikus, de legjelesebb élő költőnk is. Különben vasból van ez a fej, hideg, nyugodt ész lakik benne, élesen itélő.

 

E fejhez két szép villogó fekete szem tartozik, mely még most a hófedél alatt is harcziasan villog s végződik a fej egy vastag kálvinista nyakban, folytatódván egy olyan gerinczben, - a minő vala volt a magyarok gerincze.

 

Olyan fej hiszen még lehet több is, magyar anyák még szülnek okos embereket, hanem a gerincze, a mi a gerinczet illeti, ilyen egyenessé a gerincz már nem igen keményedik meg ebben a mostani levegőben.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Gyulai Pál Gyulai Pál Gyulai Pál az Akadémián Gyulai Pál dolgozószobája Gyulai Pálné Szendrey Mari
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Fenyő Miksa: Humor és komikum Fenyő Miksa: Humor és komikum
Laczkó Géza a Nyugat múlt számába cikket írt Karinthy Frigyesről,...
Újabb adatok a ködfoltok spectrálvizsgálatáról
A csillagspectrumok osztályozásánál, mint ismeretes, bizonyos...
Karácsonyi Kupa meglepetése: Kispest-Ferencváros 2:1 (1:0) Karácsonyi Kupa meglepetése: Kispest-Ferencváros 2:1 (1:0)
Az FTC Üllői-úti sporttelepére tűzték a karácsonyi...
Új úszórekordok Honoluluban Új úszórekordok Honoluluban
A honolului Outrigger Club május 28-iki és május 31-iki versenyén...
Magyarország 1925. évi tornászbajnoksága Magyarország 1925. évi tornászbajnoksága
A MOTESz szombaton délután a Nemzeti Tornacsarnokban megkezdett...
Az angol király a Londoni Magyar kiállításon Az angol király a Londoni Magyar kiállításon
VII.Edwárd angol király a londoni magyar kiállítást váratlanul...
Pécsett a szerbek bezáratják a munkakerülőket Pécsett a szerbek bezáratják a munkakerülőket
A Pécs városát megszállott szerb csapatok parancsnoka egy rendeletet...
Lemondott a Cuno-kormány Lemondott a Cuno-kormány
Parlamenti körökből jelentik, hogy a Cuno-kormány ma délután...
Külföldi hírek Külföldi hírek
Titkos konzisztórium. Berlinből jelentik, hogy Vossische Zeitung...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98