Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
1942 | Október

Internálják a koholt bűncselekmények feljelentőit

Amióta az elsötétítés alatt elkövetett bűncselekményekre is kiterjesztették a statáriumot, egyre kevesebb a rablótámadások, betörések és lopások száma. Amilyen mértékben csökkent a vagyon elleni bűncselekmények száma, ugyanolyan arányban szaporodtak a hamis feljelentések. Sok esetben kiderült, hogy a rablás vagy lopás kitalált mese, a panaszos a rábízott pénzt elkártyázta, elitta vagy elköltötte.

Legutóbb Kapás György gyárimunkás felesége jelentette be a főkapitányság központi ügyeletén, hogy előző nap este a Hungária-köruton megtámadta három férfi, akik evitték 151 pengőjét tartalmazó táskáját és csomagját. Az ügyben megindult a nyomozás, bár kezdettől fogva is gyanus volt, hogy az asszony csak másnap délután tett feljelentést és nem sietett azonnal a legközelebbi őrszobára, vagy kapitányságra. Kivitték a károsultat a helyszinre, kérdéseket tettek fel neki s a zavaros válaszok csak még jobban alátámasztották a gyanut, hogy a rablás kitalált mese.

Amig az asszonyt a helyszinen faggatták, két detektiv átkutatta a lakását és az ágy alatt elrejtve 70 pengőt talált. Kapásné elsápadt, amikor felmutatták előtte a lakásán talált 70 pengőt. Ekkor bevallotta, hogy 15 pengő értékű bizományi áru volt nála, azt eladta és a pénzből 80 pengőt elköltött. Nem tudod elszámolni megbízójának, ezért találta ki a rablás meséjét.

A következő napon Habán Lajos fémmunkás jelentette be a főkapitányságon, hogy Budán az összekötő vasúti híd közelében két férfi leütötte, elvitték 270 pengőjét s ráadásul a cipőjét is lehuzták. Pontos személyleírást adott támadóiról. Ennek alapján előállítottak két fiatalembert, akiknek semmi közük nem volt ugyan a rabláshoz, de elmondták, hogy aznap találkoztak Habánnal egy Teleki-téri vendéglőben, ahol utolsó 20 pengőjét itta el és nekik is fizetett egy-egy fröccsöt. Habán ekkor beismerte, hogy azért állott elő a rablás meséjével, mert félt, hogy a felesége követeli tőle a pénzt.

Az ilyen esetek majdnem mindennaposak a rendőrségen. A jövőben az ilyen rablótörténetek bejelentőit, hogy elvegyék kedvüket a hatóságok felesleges zaklatásától, internálni fogják.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
A svéd király halála A svéd király halála
II. Oszkár svéd király, Európa legöregebb uralkodója, a minap meghalt...
Kosztolányi Dezső: Vers - Csáth Gézának - Kosztolányi Dezső: Vers - Csáth Gézának -
Te sohase-jövő és sohase-beszélő, Várlak ma is, halott, e hosszú...
Választási reform Poroszországban és a kanczellár-változás Választási reform Poroszországban és a kanczellár-változás
Németországban is nagy változásokat rejt magában az idő és hoz...
A MLSz. bajnokságainak eredménye A MLSz. bajnokságainak eredménye
I.osztály. 1. Ferenczvárosi Torna Club 28 pont 2. Magyar Athletikai...
Művészi apróságok Művészi apróságok
Most Bécsben ragyogtatják művészetüket a Wiesenthal-leányok, akik a...
Hadisebészet a középkorban Hadisebészet a középkorban
A XV. század második felében ért az a Gersdorf nevű német orvos...
Katonai sportünnepély az FTC pályán Katonai sportünnepély az FTC pályán
Vasútépítő zászlóalj – FTC 2:1 (2:0) Gyönyörű tavaszi időben...
Tildy Zoltán debreceni beszéde Tildy Zoltán debreceni beszéde
Vasárnap Polgári Kisgazdapárt néven ujjáalakult a független...
A kormány lemondása A kormány lemondása
A hivatalos „Budapesti Közlöny” szeptember 14-iki...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98