Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
1906 | Május

Irodalmi kincsek

Ez alatt a czím alatt igen kedves formájú könyvsorozat jelent meg. Kicsiny formátumban, nyolczadrétben, finom zöld bőrbe kötött kis könyvek, a milyenek most külföldön nagyon divatosak, mert könnyen elhelyezhetők akár kabátzsebben is s a nyomásuk sem olyan apró, hogy a szemet rontsa. A czímlapon ott van mindegyikben a szerző arczképe.

 

Az öt kötet mindegyike egy-egy irodalmi szempontból is nevezetes mű vagy gyüjtemény; az első közülük , mintegy bevezetője az egész vállalatnak: Beőthy Zsoltnak A magyar irodalom kis tükre czímű tanulmánya , most már harmadik kiadásban. Nagy művészettel írt összefoglaló képe ez a magyar irodalom, vagy jobban mondva a szellemi élet egész fejtődésének, élvezettel olvassuk újra meg újra.

 

Kisfaludy Sándor Himfy szerelmei a második kötet, bevezetésül gróf Szécsen Antalnak, elhúnyt magvas gondolkozású essay-irónknak a költőről szóló tanulmánya van a magyaros vonzóerejüket máig is megtartott versek előtt. Az ember tragédiájához Alexander Bernát irt bevezetést, Heine Dalok könyvéhez fordítójuk, Endrődi Sándor, Vörösmarty válogatott verseihez Beöthy Zsoltnak a költő születésének századik évfordulójára irt beszéde van bevezetőül csatolva.

 

Láthatni ebből, hogy a gyüjtemény egyes darabjai is érzékkel vannak összeválogatva: szeretnők azonban a modern magyar szépirodalom egy-egy termékét is köztük látni. Az esetleg kiadandó új sorozatba remélhetőleg meg fogja találni a maga helyét a mai napok forrongásában érdekes, a mai nemzedék lelkéhez mégis csak legközelebb álló irodalma is.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Kisfaludy Sándor műve Illusztráció Kisfaludy Himfy szerelmei czimű művéhez
Cikk-ajánló
Angol atlétikai bajnokságok Angol atlétikai bajnokságok
Az Angol atlétikai bajnokságok legszenzációsabb eredménye kétségkívül...
Kereskedelmi szerződésünk Romániával Kereskedelmi szerződésünk Romániával
A Romániával kötött kereskedelmi szerződést, melyet 1909 április...
Felbecsülhetetlen értékü olajforrásokat tártak fel a Bükkben Felbecsülhetetlen értékü olajforrásokat tártak fel a Bükkben
Hat évi tartós kutatás után a Földtani Intézet szakemberei most...
Korvin József motor-csónakjai. Korvin József motor-csónakjai.
Korvin József főhadnagy nagy motorja, a „Ricochet”,...
Miniszternek kell dönteni: katolikus vagy zsidó a 7 éves Bölönyi Ilona? Miniszternek kell dönteni: katolikus vagy zsidó a 7 éves Bölönyi...
Múlt héten Sárkány Alfréd miniszteri tanácsos íróasztalára olyan...
Támadás az angolok ellen (Ludendorff terve ) Támadás az angolok ellen (Ludendorff terve )
Ludendorff úgy tervezte, a döntő győzelmet hozó német támadásnak két...
A német állam megvette a legnagyobb német kőszénbányát
E tényt regisztrálva önkénytelenül arra gondolunk, hogy mi is...
Az uj országgyűlés politikai térképe Az uj országgyűlés politikai térképe
A lezajlott képviselőválasztások után szinte önkéntelenül felmerül az...
Két nyílt levél két színidirektorhoz Két nyílt levél két színidirektorhoz
Tegnap este voltam a becses téli kőszinházban, hogy lássam a forró...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98