Sápadt emberek és történetek. Ady Endre bizonyára maga sem tartja tulajdonképeni terrénumának a prózai novellát, - természete, egész lénye annyira lírai, annyira hiányzik belőle a novellához szükséges belső egyensúly, hogy novellisztikus dolgait alig tarthatjuk – ez idő szerint – egyébnek, mint a költői munkálkodás mellékterményeinek.

Ezt azonban csak jellemzésül mondjuk, nem értékelés okából, mert Ady Endre novellái, akármennyire meglátszik is rajtuk, hogy csak úgy tollhegygyel vannak írva. Igazán irói munkák, egy gazdag és érdekes egyéniségnek nyilatkozásai. Nem is annyira novellák ezek, mint vázlatosan odavetett, de azért jellemző portrait-fejek, a modern festők modorában csinálva: csak az van bennünk részletezve s az is egyszerűsített, nagy vonalakkal, a mi a szerző pillanatnyi czélja szempontjából lényeges, a többi vonás a legjobb esetben is csak staffage, a mely el is hanyagolható, a melynek csak az a feladata, hogy reliefet adjanak a fődolgoknak.

Ezek az alakok az író saját külön világából valók, paraszt gyerekek, falusi úri gyerekek, felnőtt urak és parasztok vegyesen, de mindegyiküknek homlokán ott borong a tragikai felhő, valamennyien, öntudatosan vagy öntudatlanul, belső életet élnek, erősen árnyalt érzéseket éreznek s fátumuk már születésüknél fogva meg van írva.

Ady Endre szereti emelgetni az ázsiai eredet ki-kiütköző nyomait a magyar lélekben, - vajjon az ő sajátságos fatalizmusa is ilyen keletről hozott vonás-e, avagy kálvinista őseiről maradt reá? Az ő embereiben vagy születésüknél fogva benne van az életre képtelenség csírája, vagy úgy szerzik betegség vagy lelki szakadás révén.

Az ő emberei nem tudnak beleilleszkedni az élet konvenczionális rendjébe, de nem lázadnak föl ellene, hanem szeliden, szomoruan eltapostatják magukat általa. Novelláiban az iró egészen egyéni, észrevehetően nem kivülről magába szítt, hanem belsejéből előtörő világnézete a legérdekesebb vonás: e világnézetnek egyenlőre csak rudimentumait látjuk, de észre kell hogy vegye mindenki, a ki iró szavára figyelni tud.

S egészen a magáé a nyelve s a stilje is, rövid mondataival, friss közvetlenségével, eredeti fordulataival, kifejező, magyarságával. Kis füzete, mely a Magyar Könyvtárban jelent meg „Sápadt emberek és történetek” czímmel, nem nagy dolog, de mint egy tartalmas lélek dokumentuma figyelemreméltó.