Az ebéd alatt a szultán a következő köszöntőt mondotta:
Az én és népem részére szerencsés nap ez, hogy fővárosomban a nagy monarchia, melylyel évszázadokon keresztül a legbensőbb szivélyesség kötelékei kapcsoltak állandóan egybe, uralkodóját, ő felsége az osztrák császárt és magyar királyt, nemkülönben felséges nejét üdvözölhetem.

Hazáink közti barátságos viszonyok, népeinknek kölcsönös együttérzése és nagyrabecsülése, nemkülönben országaink érdekeinek közössége, mint őszinte szövetség, fényesen kiállotta a próbát a szövetséges vitéz hadseregeink által közösen elért eredményekkel valamennyi harcztéren Galiczitól Palesztináig, a hol felséged katonáinak hőstettei általános csodálatot keltettek. Jogaik tudatában és hősiességtől, önmegtagadástól eltelve népeink fegyverrel fogadták meg, hogy az elődeink által reájuk hagyott erkölcsi és területi örökséget sértetlenül megvédik.

Minthogy a hatalmas háború kezdetén csupán jogainknak védelmét akartuk, erősen a szivünkön feküdt, hogy nagyobb vérontást igazságos és tisztességes békével akadályozzuk meg. A breszt-litovszki és bukaresti szerződések, a melyek a szövetségesek és Oroszország, illetve Románia között oly szerencsés végett vetettek a háborunak, kétségtelen bizonyítékai azon kivánságunknak, hogy e gyilkos háborunak véget vessünk.

Jogunkban erősen és az égi védelemben bízva bizalommal várjuk végső győzelmét ügyünknek, a melyet vitéz szövetségeseinkkel közösen védünk. Őszinte kivánom felségednek, ő felsége a császár és királynénak, nemkülönben az egész fenkölt háznak s nemes és vitéz népeinek, hogy értékes egészségük megmaradjon és szerencsések legyenek, s kérem a Mindenhatót, hogy vitézségünket, mely vizen és földön hazájának védelméért küzd, vegye védelmébe.

Károly király a következőkkel válaszolt:
Felség! Kegyes szavai, a melyeket felséged imént kifejtett, nálam, valamint a császár és királynénál a legrokonszenvesebb visszhangot keltették. Az épp oly szivélyes, mint fényes fogadtatás, melyben felséged gyönyörű fővárosában részesíteni kegyeskedett, erősen megindított bennünket. Különösen hálás vagyok felségednek azért, hogy személyem és dicsőséges császári ottomán hadsereg között szoros kapcsot létesítet, a mennyiben nekem a tábornagyi méltóságot adományozta.

A Törökország és Ausztria-Magyarország között szerencsés módon fennálló szövetség, mely igen régi hagyományoknak felel meg s a melyet hőseink vére szentel meg, melyet közösen ontottak a harcztereken, a hol az ottomán csapatok régi bátorságukat bizonyították, értékes kezessége, a nagy küzdelem szerencsés befejezésének, mely küzdelmet országaink hű szövetségeseinkkel egyesülve sértetlenségünkért folytatnak.

A Mindenható segítségével közeleg az a nap, a melyen áldozataikért igazságos és tisztességes béke fogja őket megjutalmazni. E meggyőződésben a legmelegebben kivánom felségednek, fenkölt szövetésemnek üdvét és szerencséjét, az ottomán birodalom nagyságát, vitéz seregeink hírnevét és népeinknek virágzó jövőjét.