Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1946 | Július

Megszűnik a feketekereskedelem – átképzik magukat a feketézők

A kereskedelmi életben éppen úgy, mint azokon a helyeken, ahol a fekete üzleteket szokták lebonyolítani, érezhetően alábbhagyott a feketézők, az áruhalmozók és a síbolók üzleti s vállalkozási kedve. A nagykereskedői házakban és a kereskedőknél is egyre kevesebb csereárut vásárolnak a feketézők és még kevesebb felvásárolt árucikket kínálnak eladásra.

Ez a fordulat az árupiac áralakulása és a fogyasztás szempontjából igen örvendetes.

A feketézők, áruhalmozók tartózkodása kétségkívül arra vezethető vissza, hogy jön a stabil valuta, a forint, amely lehetetlenné teszi a feketézők üzelmeit. Először is nem lesz szükség fekete piacra, mert a fejadagot mindenki megkapja, a dolgozók bőr- és textilellátásról pedig pontrendszer alapján gondoskodnak. Másodszor a forint és a szükségletek kielégítése kihozza a piacra az eldugott árukészleteket, lesz tehát bőven kínálat is. Harmadsorban a legszigorúbb rendészeti intézkedések történnek, hogy az ilyen közérdekre káros üzelmek egyszersmindenkorra megszűnjenek.

Ha most tekintetbe vesszük azt,
hogy a spekuláns maga sem ellensége a saját pénzének, látva a forint mögött rejlő erőt és annak vásárló erejét, nem fogja megjátszani lefelé az új magyar valutát, mert az sokféle veszéllyel járhat reá nézve.

A forint bevonulásával a gazdasági életbe, eltűnik tehát a feketéző ellenszenves alakja a napi életből.

Ő élt eddig a legjobban, de most már pályára kell mennie. Dolgoznia kell, át kell képeznie magát, mert a konjunkturális keresetből – abból, hogy Bécsben olcsón lehet venni és Budapesten drágán lehet eladni – már nem tud többé megélni. Leálltak már az utóbbi időben azok a titkos éjszakai autójáratok is, amelyek húst és más lefoglalt, tiltott élelmiszereket hoztak a fővárosba.

Megszűnt Szlovákia felé a szesz-, zsír- és cigaretta-csempészés, Ausztria felé a zsír- és szalonna-csempészés.

A cérna üzéreknek sincs sok szerencséjük a szlovák határon. Cukor ellenében folyt a csempészés, de ennek is véget vetett egyszer s mindenkorra a vámőrség. A hatóságok szigorú ellenőrzése egyre jobban megnehezíti a feketézők életét Budapesten is. Valóban fekete napokat élnek át a feketézők, akiknek percei most már meg vannak számlálva.

A tisztességes kereskedelem érdekében a KOKSz is irtóhadjáratot indít a láncolók, feketézők és árdrágítók ellen.

Ezt a keresztes hadjáratot megérdemli a becsületes és áldozatkész kereskedelem, amelynek magának is elsőrendű érdeke, hogy az adót nem fizető, valuta rontó, árdrágító feketekereskedelem egyszersmindenkorra kipusztuljon az országból. Ezért kell minden dolgozó és minden tisztességes magyar embernek százszázalékosan támogatni a kormányzatnak stabilizációs munkáját, mert ennek sikere jelenti a dolgozók rendes megélhetését, s a kártékony siserehad pusztulását.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Dollfuss kancellár római útjáról nyilatkozik Dollfuss kancellár római útjáról nyilatkozik
Schlegel, Felsőausztria tartományfőnöke, akinek lemondását...
A pápát Spanyolországba hivják A pápát Spanyolországba hivják
A párisi "Temps" jelentése szerint Spanyolországban az eddiginél is...
Kitűnő svéd eredmények Kitűnő svéd eredmények
Uj svéd rekord. J. Zander, a kitűnő svéd futó, a ki az idén már...
Hodzsa, Henlein és Hlinka Csehszlovákiáról Hodzsa, Henlein és Hlinka Csehszlovákiáról
Egész Csehszlovákia kíváncsian várja Hodzsa miniszterelnök hétfőn...
Protekció Protekció
Valamikor ez a népi magyar szó jelentős fontosságu volt a magyar...
Újjászervezik az orosz vasútgazdálkodást Újjászervezik az orosz vasútgazdálkodást
Az orosz vasutak kétségbeejtően leromlott helyzete égetően sürgőssé...
Bethlen szombat este elutazott Rómából Bethlen szombat este elutazott Rómából
Gróf Bethlen István szombaton este 8 órakor a tarvisi gyorssal...
Fűzvesszőtermelés és tőkehiány Fűzvesszőtermelés és tőkehiány
A folyó évben esedékes nyári fűzhántolás már kezdetét vette. A mult...
Van-e hát nyelve a lánchídi oroszlánnak? Van-e hát nyelve a lánchídi oroszlánnak?
A Széchenyi Istvánról elnevezett budapesti Lánchidat 1839-1849 között...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98