Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1925 | Július

Mennyi lesz az augusztus negyedévi házbér?

A magyar korona fokozatos javulása folytán a kormány a javuló viszonyoknak megfelelően elhatározta, hogy a 17.000-es szorzószám helyett a házbérek megállapitásánál is a 14.500-as szorzószám alkalmazását rendeli el.

Az augusztusi lakbérnegyedet illetően Bud János pénzügyminiszter máris ugy rendelkezett, hogy annak fizetésénél a 14.500-as szorzószám legyen az irányadó.

De nemcsak ez jelent nagy megkönnyebbülést a bérlőkre, hanem az is, hogy a pénzügyminiszter a kincstári részesedést augusztus 1-től véglegesen a felére, vagyis a tiszta lakbér 25 százaléka helyett a bér 12 és fél százalékára szállitotta le.

A májusi negyedre eső kincstári részesedés ki nem fizetett felét a pénzügyminiszter elengedi ugy, hogy azoknak, akik május elsején az egész kincstári részesedést befizették, ennek az összegnek a felét minden háztulajdonos köteles az augusztus elsején fizetendő bérösszegbe betudni.

A szorzószám és a kincstári részesedés százalékának leszállitásával az augusztus elején fizetendő összeg nem lesz nagyobb, mint a májusi, bár az 1917. november 1-i bérnek az előző negyedben 25, augusztusban pedig 30 százalékát fizetjük a lakásoknál. Az emelkedést azonban a csökkenés majdnem teljesen kiegyenliti.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Állami bérház Budapesten a Márvány-utcában. Budapesti bérház
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Véget ért a nyomdászsztrájk Véget ért a nyomdászsztrájk
Vasárnap délben, majdnem négy héten át tartó nyomdai munkaszünetelés...
Krisztus, vagy Barabbás? Krisztus, vagy Barabbás?
Karinthy Frigyesnek megjelent egy kötete, (Krisztus, vagy Barabbás?)...
Hindenburg nagy horderejü kijelentése Hindenburg nagy horderejü kijelentése
Hindenburg birodalmi elnök vasárnap rendkívül nagyhorderejü...
Keletafrikai néger női postások Keletafrikai néger női postások
Ez a két néger hölgy a nevezetes keletafrikai mossai törzsből való és...
Rövidek Rövidek
Ma öt esztendeje, hogy a háborút Németországnak megüzenték, miután a...
 A sörényes juh A sörényes juh
Afrikának egyik legérdekesebb emlőse ez a vadjuh, mely a hegyes,...
Madame Curie Madame Curie
Curie asszony neve külön fejezetet kér az emberi müvelődés...
A jövedelem adó uj kulcsai A jövedelem adó uj kulcsai
A pénzügyminiszter a legutóbbi hetekben tervezetet dolgozott ki,...
Diktátori vagy demokratikus gazdaságpolitika? Diktátori vagy demokratikus gazdaságpolitika?
A kérdést tulajdonképpen helytelenül tettük fel, mert...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98