Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1944 | Január

Német arcvonalröviditések a szovjet front három sulypontján

Berlin, január 23.
(Interinf.) Január 21., az arcvonal északi szakaszán, a bolsevisták téli offenzivájának sulypontján, ismét nagy harcok napja volt. A jelenleg is duló kemény harcok mostani állása szerint helyzetről azt lehet megállapitani, hogy ámbár a három főtérség egynéhány helyén meg kellett röviditeni a német arcvonalat, a bolsevisták tömegrohamának mégsem sikerült egyetlen helyen sem áttörés kierőszakolása. A jelenlegi helyzetet sokkal inkább azzal lehet jellemezni, hogy német csapatok ellenállásuk további megszilárditása mellett valamennyi gyujtóponton ellentámadásokba mehettek át, igy elvesztett területeket foglalhattak vissza, előretolt ellenséges támaszpontokat és összeköttetésüktől elvágott bolsevista alakulatokat semmisithettek meg.

 

Igy fest az események fejleménye, ahogy a bolsevistáknak déli és középső szakaszon eddig végrehajtott támadásainál is megfigyelhető volt. Az elkeseredett küzdelem azonban továbbtart és az ország belsejéből hozott vagy egyéb arcvonalakról elvont csapatok és a bolsevistáknak valamennyi rendelkezésükre álló ember-, és fegyvertartalékuk harcbavetésétől jelenleg nem is várható jelentősebb változás. A déli szakaszon teljesen összeomlott az ellenség ama kisérlete, hogy Umantól északra megakadályozza a német hadmüveleteket,

A Pripjet és a Berezina között, az Ilmen-tónál és Leningrádnál fokozódik az elháritócsata

A Führer főhadiszállásáról jelentik a Német Távirati Irodának: A véderő főparancsnoksága közli: Mig Kirovograd térségében a harci tevékenység kissé alábbhagyott, az ellenség a keleti arcvonaon déli szakszának más részein helyi jellegű vállalkozásokat hajtott végre, ezek azonban eredménytelenek maradtak.

Változatlanul ekseredettek a harcok Leningrád körül
Berlin, január 23.
Az Interinf jelentése szerint az északi arcvonalon a szovjet támadások sulypontja továbbra is Leningrád tréségében volt. Igen, silyos harcokbra került sor, amelybe a bolsevisták sok lövészhadosztályt vetettek be páncélos támogatással. A bolsevisták a német elháritó tűz következtében egy holttestek hegyein át tudtak a német főarcvonalba behatolni, ahol a különböző cspattestekhez tartozó katonák minden talpalatnyi helyet szivósan védelmeztek és egy lépést sem hátráltak addig, amig utolsó lőszerüket ki nem lőtték és amig utolsó kézigránátukat ki nem hajitották.


A bolsevisták páncélozott roham csoportokkal megkisérelték, hogy minél mélyebben hatoljanak a német ütegállások főharcvonalába, ezeket a kisérleteket azonban megfelelő ellenintézkedésekkel mindenütt meghiusitották.


Elkeseredett harcokra került sor az oranianbumi harci szakaszon is, Novgorodtól északra pedig meghiusult a bolsevisták fáradozása, hogy áttörjék, a német arcvonalat. Az Ilmen-tó déli  partján sikerült a bolsevistáknak a jégen át előretörni és a német arcvonalak hadában hidfőt létesiteni, később azonban helyi német tartalékok meglepetésszerü ellentámadást inditottak, amelynek az ott álloomásozó bolsevista legénység áldozatul esett. Az Ilmen-tó déli partja szilárdan német kézen van. Neveltől északra az elháitó harcok teljes erővel fellángoltak. A Resicától nyugatra elterülő áttekinthetetlen erdő és mocsaras térségben is sulyos harcokra került sor.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Szovjet előrenyomulás 1943-ban és '44-ben  Az offenzíva egyik parancsnoka Leonid Govorov Egy másik Kirill Mereckov Guderian vezértábornagy, a keleti hadműveletek legfőbb irányítója
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Eistein az atombombáról Eistein az atombombáról
Eistein professzor egy newyorki lapnak adott nyilatkozatában...
Durand Zsuzsi nyerte az országos női tőrvívó versenyt Durand Zsuzsi nyerte az országos női tőrvívó versenyt
Vasárnap délután a fővárosi Vigadó kistermében rendezte a Vívó...
A magyar korcsolya-bajnokságok A magyar korcsolya-bajnokságok
Mult kedden és szerdán folytak le a magyar korcsolya-bajnokságok...
Tudományos tartalmú sajtó nem jelent meg
Tudományos tartalmú sajtó nem jelent...
A hadvezetőség panaszai egy magyar iparvállalat ellen A hadvezetőség panaszai egy magyar iparvállalat ellen
Bécsből jelenti tudósitónk, hogy a tengerészeti parancsnokság tele...
Hungária – Budai „11” 8:3 (2:3) Hungária – Budai „11” 8:3 (2:3)
A furcsa eredmény bizonyára sokak előtt számít meglepetésnek. A...
Repülőgépek távolsági rekordja Repülőgépek távolsági rekordja
Bert Hinckler megdöntötte az úti repülőgépek távolsági rekordját....
A hónap rövidhíreiből A hónap rövidhíreiből
A szövetségeseknek szombaton az oroszokkal tartott négyórás...
A világ legnagyobb szelepe A világ legnagyobb szelepe
Ha a technika alkotásaiban a legnagyobb jelzőt olvassuk, nyugodtan...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98