Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1946 | Május

Ries igazságügyminiszter londoni nyilatkozata a magyar területi igényekről

London, május 21.
(AFP) Magyarország ma rosszabb helyzetben van, mint volt a trianoni szerződés után - mondotta Ries  István magyar igazságügyminiszter, a magyar szociáldemokratapárt végrehajtó bizottságának tagja, aki az angol munkáspárt meghívására érkezett Angilába, hogy képviselje pártját a nemzetközi szocialista értekezleten.

 

A magyar államférfi annak a véleménynek adott kifejezést, hogy a párisi értekezlet eredményei a lehető elcsüggesztőbbek volak a jelenlegi demokratikus magyar kormányra.

 

Azok a területi kívánságok, amelyeket a mostani magyar kormány támaszt, szerények. Elvetésük súlyt adna ama kormányellenes magyar elemek érveinek, akik ezt az új magyar demokrata kormány tekintélyének alátámasztására használnák ki.


Ries miniszter közölte, hogy a magyar kormány annakidején emlékiratot nyújtott át a külügyminiszterek párisi értekezletének és ebben felsorolta Magyarország kivánságait. Többi között kérte, csatolják Magyarországhoz Csallóköz-szigetét, amelynek lakossága magyar többség. A magyar kormány értesülése szerint a cseh kormány az ott lakó hatszázezer magyarnak parancsot adott, hogy a lehető legrövidebb időn belül hagyja el az országot.


Ami a magyar-román határkérdést illeti, Ries kijelentette, hogy a magyar kormány azt kívánja, hogy hagyjanak meg Magyarország birtokában bizonyos területeket, amelyeknek kiterjedése kereken 23.000 négyzetkilométer.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Makláry Zoltán Makláry Zoltán
Azok közül való, akikhez még nem jött el a nagy szerep, de akik így...
Svédország – Magyarország 6:2 (3:0) Svédország – Magyarország 6:2 (3:0)
Fél háromkor már 14-15.000 főnyi közönség gyűlt össze a pályán. A...
Világesemények Londonban Világesemények Londonban
Két nevezetes eseménynek volt szinhelye az angol fő- és világváros....
A kassai múzeum A kassai múzeum
Nagy fontosságú ünnep folyt le a múlt hét folyamán Kassán. A kormány...
Népek halála. Népek halála.
Az újabb kor története megdöbbentő példákat tár elénk, miként...
Áruszállító hajójáratok Áruszállító hajójáratok
Az első cs. kir. szab. Dunagőzhajózási társaság közli, hogy f. é....
Csányi László utolsó levele Csányi László utolsó levele
A szabadságharcz egyik legnemesebb alakjának, a férfias lelkű Csányi...
A *Potemkin* hajó legényeinek sorsa A *Potemkin* hajó legényeinek sorsa
A hadbíróság Szebasztopolban a napokban fejezte be a *Potemkin*...
Tisza lemondott vállalati állásairól Tisza lemondott vállalati állásairól
Gróf Tisza István leköszönése a különféle részvénytársaságoknál...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98