Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1939 | Február

Rövidek

Eliássy Sándor főkapitány nyilatkozata

Budapest, február 5.
Eliássy Sándor főkapitány vasárnap este a következő nyilatkozatot adta a rendőrség munkájáról:
- A rendőrség teljes erővel nyomoz a dohányutcai bombamerénylet ügyében. A Magyarországon példátlanul álló, felháborító büncselekmény tettesének kinyomozása rendkívül nehéz, hiszen csak meglehetősen pontatlan személyleírás állott a rendőrség rendelkezésére. Kétségen kívül megállapítottuk, hogy a merénylő a dohányutcai templommal szemközt lévő ház csapóajtaján keresztül jutott fel a lapos tetőre és onnan dobta le a kézigránátokat.

 

Az elmult kétszer huszonnégy óra alatt a detektívek kitünően dolgoztak és most már remélhetjük, hogy az elvetemült merénylet tettese és büntársai órákon belül kézrekerültek. E pillanatban tizenöt előállított egyént hallgatnak ki a rendőrségen. Ezeknek több-kevesebb közük van a merénylethez, ámbár, hogy aktív részt vettek volna benne, határozottan nem állíthatjuk.

Sztojadinovics ellenzékben
Belgrád, február 5.
Vasárnap estig ugyan nem sikerült Cvetkovics dezignált miniszterelnöknek kormányt alakítania, a jelek azonban arra mutatnak, hogy az éjszaka folyamán mégis befejezheti tárgyalásit és a hajnali órákra várják a kormánylista végleges összeállítását. Sztojadinovics volt miniszterelnök, hír szerint, ellenzék mozgalmat indít.

 

Ribbentrop német külügyminiszter Varsóban
Varsó, február 8.

Egész Európa nagy érdeklődéssel figyelte a német külügyminiszter varsói utazását, amelyen nemcsak a világpolitika fontos kérdései kerültek tárgyalás alá, hanem megerősítették a német-lengyel barátságot is. A német külpolitika legfőbb irányítóját Lengyelországban meleg ünneplésben részesítették.

 

Meghalt XI. Pius pápa

Vatikán, február 15.

Jézus Krisztus helytartója 1857-ben született Achille Ratti néven. Tanulmányai után 1879-ben szentelték pappá. Tizenhét esztendeje van annak, hogy égbe szálló fehér füst jelezte Róma népének, hogy a konklávé megválasztotta az új pápát. Ratti 1922. február 2-án lett XI. Pius. A nagy pápák közé sorolhatjuk. Rendkívül felvilágosult uralkodó, a szó nemes értemében modern, haladó szellemű utóda volt Szent Péternek. A technika egyetlen hasznos, fontos újításától sem zárkózott el. Volt telefonja, autója, felismerte a rádió rendkívüli jelentőségét. Az 1929. február 11-én megkötött lateráni egyezményben kibékült a fasiszta olasz állammal és feladta önkéntes fogságát, átlépte Vatikán küszöbét.

 

Még a munka, a gondok nehéz óráiban sem tűnt el arcáról a jóságos mosoly, ami olyannyira jellemezte őt. Még akkor is tudott mosolyogni, amikor megtámadta szervezetét a súlyos betegség. A betegség, amely e hó február 10-én elvitte tőlünk.


Nem türi az egyház, hogy führeri gondolatokkal a tekintélye rendittessék meg – mondja Szüllő Géza

Budapest, február 19.
Érdekes nyilatkozat ez a katolikus egyház politikájáról a pápaválasztás előtt.

Letették a fegyvert a spanyol köztáraságiak Katalóniában
Páris, február 5.
A köztársasági spanyol hadsereg kapitulációja február 5-én, vasárnap délután véglegessé vált. Le Perthus határvárosból érkező jelentések szerint az ottani katonai hatóságoknál vasárnap délután jelentkezett Fagalde tábornok, a köztársasági hadvezetőség megbízottja és közölte, hogy  a köztársasági hadsereg Kataloniában végleg letette a fegyvert.


A tábornok kérte a francia hatóságokat, hogy a milicistákat is engedje francia területre. A francia katonai hatóságok erre közölték, hogy a tizennyolc és huszonöt év közötti köztársasági férfiakat átengedik a határon. A tizezrével átmenekülő köztársasági milicistákat a határon lefegyverzik és azonnal továbbítják őket a legközelebbi menekült-táborba, miután azonban olyan óriási számban érkeznek menekültek, hogy azok a legközelebbi táborokban nem lesznek elhelyezhetők, már most megtörténtek az intézkedések ujabb menekült-táborok létesítésére.

 

A Teleki-kormány

Balról jobbra az ülő sor: Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, Teleki Pál miniszterelnök, Hóman Bálint vallás- és közoktatási miniszter. Álló sor: Csáky István külügyminiszter, Teleki Mihály földművelődésügyi miniszter, Tasnádi-Nagy András igazságügyminiszter, Kundera Antal kereskedelmi és iparügyi miniszter, Bartha Károly honvédelmi miniszter, Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter, Jaross Andor tárcanélküli felvidéki miniszter és Bárczy István miniszterelnökségi államtitkár.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Ribbentropot Beck lengyel külügyminiszter fogadja a varsói pályaudvaron A szovjetbarát Szimovics által megbuktatott Cvetkovics XI. Pius pápa A pápa a ravatalon Dr. Éliássy Sándor Barcelona, a katalán főváros Franco tábornok nemzeti seregének birtokában van
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Új technika: a naperőgép Új technika: a naperőgép
1902. áprilisában új rendszerű erőgépet állítottak fel Los Angeles...
Támadás az erődrendszer ellen Támadás az erődrendszer ellen
Falkenhayn a Verdun körüli modern erődrendszer ellen vezette a német...
A budapesti rendőrség nyomozásának adatai Matuska Szilveszter ügyében A budapesti rendőrség nyomozásának adatai Matuska Szilveszter...
Matuska Szilveszter, akit a biatorbágyi merénylet sulyos gyanuja...
Gellért Oszkár - Hajnali búcsú szeretődtől Gellért Oszkár - Hajnali búcsú szeretődtől
Nyelved hegyén az első csók Fanyarédes illatu virága. Füledben egy...
A közös hadsereg zászlaja
A miniszterelnök a képviselőházban említette, hogy a közös hadsereg...
A Ferencváros veretlenül nyerte az „őszi” bajnokságot A Ferencváros veretlenül nyerte az „őszi” bajnokságot
A Nemzeti Bajnokság őszi mérkőzései véget értek. A Ferencváros,...
Autóval a magyar maratoni futók nyomában Autóval a magyar maratoni futók nyomában
Tűző nap, az égen lomha bárányfelhők, a rekkenő délutáni hőséget alig...
A tornaidény kezdetén A tornaidény kezdetén
Csak néhány percre kivánom megállitani a sport élet forgatagában...
A községek kongresszusának programmja A községek kongresszusának programmja
A Faluszövetség hosszú évek alapos munkáját tetőzi be március hó 3-án...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98