Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1911 | Október

Szeszkartel és szeszmonopólium

Az utóbbi időben a budapesti szeszpiacon bizonyos fezörök azon fáradoztak, hogy osztrák mintára Magyarországon is szeszkartelt létesitsenek. Ezek ugyanazok, akik az osztrák szeszkartel létrejöttén fáradoztak. A mi információink szerint azonban a magyar érdekeltek között kevés hajlandóság mutatkozik valamelyes kartel megkötésére, mert ezekben a körökben jól tudják, hogy a magyar kormány a szeszgyártás és a szeszárusitás monopolizálásának tervével foglalkozik. 

A Magyar pénzügy tudósitója a tervezett szeszmonopólium dolgában érdeklődött a pénzügyminiszterium illetékes szakosztályában. Stuckheil Gusztáv miniszteri tanácsos az V. a. osztály (szeszadók, szeszkontingens, stb.) főnöke a monopóliumra vonatkozólag a következőket mondta nekünk: 

– Nem titok, hogy a kormány a szeszmonopólium tervével foglalkozik.
A pénzügyminisztériumban már folynak az idevonatkozó előmunkálatok. Részleteket nem árulhatok el, annál kevésbbé, minthogy ezek az előmunkálatok még csak a kezdet stádiumában vannak. Hogy pedig a szeszmonopólium mikor fog életbe lépni, annak az időpontját ma még nem állapithatjuk meg, mert hiszen előbb az osztrák kománynyal kell tárgyalásokat folytatnunk és a javaslatok csak ezután kerülhetnek majd a két ország parlamentjei elé. Ismétlem, tény, hogy a pénzügyminiszter komolyan foglalkozik a szeszmonopólium tervével.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Kartell
Szabóné Fricska Anna

A tőkés csoportok együttműködésének legegyszerűbb (és legnépszerűbb) formája a kartell.


A kapcsolatban lévő csoportok, vállalatok teljesen önállóak, egymástól függetlenek maradnak, viszont a gazdaság működésének néhány területére megállapodást kötnek. Így valósulhat meg árakban, a piac felosztásában vagy a termelés mennyiségében az együttműködés.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A közveszélyes tiszteletdíj A közveszélyes tiszteletdíj
A közönséges polgárnak, ha megöregszik és dolgozni már nem tud,...
Megtalálták a szétdarabolt alagi hentes fejét és ökölbeszorított kezét Megtalálták a szétdarabolt alagi hentes fejét és ökölbeszorított...
Szombatra virradó éjszaka az alsógödi vasútállomás jegykiadója,...
Az amerikai kormány Magyarország gazdasági talpraállításáért Az amerikai kormány Magyarország gazdasági talpraállításáért
Az Egyesült Államok kormánya a szovjet-kormánynak a magyar gazdasági...
Ketten is megjavították az 5000 méteres gyaloglás rekordját Ketten is megjavították az 5000 méteres gyaloglás rekordját
A Ferencvárosi Torna Club vasárnap délelőtt, Üllői-úti sporttelepén...
Hadisebészet Hadisebészet
Az orvostudománynak óriási feladat jutott részeül e világháboruban s...
A szegényember élete A szegényember élete
Akarva-akaratlan is Kiss Lajos könyvével kapcsolatban személyes...
FTC – UTE 2:1 (0:1) FTC – UTE 2:1 (0:1)
FTC kezd, de Csontos már az első percben a zöld-fehérek kapujára lő....
Illyés Gyula - Oroszország Illyés Gyula - Oroszország
A tárgyilagos utazó Oroszországtól a szocializmus álmát kéri számon....
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98