Dtum
Login with Facebookk
1929 | Január

A főváros ferencvárosi kikötőjébe őszre várják a mélyjáratu hajókat

Az utóbbi időben több izben szóbakerült a városházán a ferencvárosi kikötőnek és ezzel kapcsolatban az uj vásárcsarnokok épitésének és forgalmának az ügye. A Közlekedési Tudósitó munkatársának alkalma volt beavatott helyen tájékozódnia az ezzel összefüggő problémákra vonatkozóan. Információink alapján megállapithatjuk, hogy az egyik hetilapnak az a hire, mely szerint a ferencvárosi kikötő épitése ügyében semmi sem történt, téves értesülésen alapszik.

– A ferencvárosi kikötő, – mondta informátorunk – két részből áll. Az egyik az állami, a másik a fővárosi kikötő. A főváros kikötője benn van a soroksári Duna-ágban. Egy kilométer hosszu rakpartot létesitett itt a főváros.Ennek a partfalnak a mentén alkalmas hely kinálkozik a kikötésre, az áruforgalom lebonyolitására. Az állam a soroksári Duna-ágban, lent Tassnál ugy felduzzasztotta a vizet, hogy 15 deciméter merülésü hajók, dereglyék feljöhetnek a ferencvárosi kikötőig. Igy a soroksári ág mentén lévő községek, akár a balparton, akár a csepeli szigeten terülnek el, már megindithatják a vizi szállitást ilyen dereglyék segélyével.

– Gőzhajók egyelőre még nem közlekedhetnek ezen a szakaszon, mert bizonyos padok kikotrása van hátra. Igy hivják a folyammederben azokat a felmagasodásokat, amelyek miatt a gőzhajók, különösen a nagyobb merülésüek nem közlekedhetnek. Ebben az évben ez a munka is elkészül és remélem, hogy az őszi beteleléshez már a főváros ferencvárosi kikötőjébe is befuthatnak a nagy hajók.

– A főváros ferencvárosi kikötője számottevő fejlődési lehetőséget biztosit. Három kilométer hosszuságban lehet kiépiteni a kikötőt, ebből egyelőre egy kilométer készült el, de ez is elegendő ahhoz, hogy a forgalmat évekig lebonyolithassa. De ha szükséges, egészen Erzsébetfalváig lenyulhat a kikötő, amely föltétlenül nagy elgondolásu és nagy jelentőségü a maga nemében, ha mások nem fölözik le a hasznát.

– Az elgondolás az, hogy a termelők, akik a soroksári Duna-ág partjain laknak, bepakolják az árut a hajóba, vagy a kisebb dereglyébe és azt közvetlenül maguk hozzák be a kikötőbe, még pedig vagy kézi vontatással, vagy lóvontatással vagy egy kisebb rászerelt motor segélyével. Ha a rendes gőzforgalom megindul, a termelők nyilván felhasználják ezt a nagy tömegszállitó eszközt arra, hogy közvetlenül intézzék az értékesitést, ami rájuk is, a fogyasztóra is előnyösebb.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98