Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
1907 | December

A kereskedelmi Akadémia jubileuma

Ötven esztendős a budapesti Kereskedelmi Akadémia pályafutása és ezt a félszázados pályafutást most ünnepelte meg jubiláris ünneppel az ország első kereskedelmi szakiskolája.

Amikor a budapesti kereskedelmi akadémiát megnyitották, német világ volt még Magyarországon. Azóta letünt az osztrák uralom, a német világ mindjobban hátranyomult, a kereskedő-nemzedék magyarrá lett és a jubiláns intézet azzal a büszkeséggel tekinthet Magyarország kereskedővilágára, hogy megmagyarosításában neki is derekas része van.

Amikor megnyilt a Kereskedelmi Akadémia, 1857 november elsején, az osztrák helytartótanácsnak az elnöke, báró Auguss volt ott a megnyitó ünnepen. Most a magyar kormány és a magyar hatóság ünnepelte az intézet hatalmas gyarapodását, vezető szerepét a magyar kereskedelmi szakoktatásban. 

A Budapesti Kereskedelmi Akadémia mostani tanári karában sok az elsőrangu szakember, akiknek elösmert a nevük az irodalomban is. Az intézet direktorával, titkárával egyetemben hűséges sáfárai ők a rájuk bizott ifjuság szellemi tőkéjének, lelki kiművelésének.

És az intézet a maga pompás fölszereléseivel, gazdag könyvtárával, higienikus berendezésével példaképen szolgálhat mindenfelé. Lelkiismeretesen teljesíti azt a hivatást, hogy a haladó élet tapasztalásaival gyarapodva, mindegyre tökéletesedő kereskedelmi műveltséget nyujtson az uj, meg uj generáczióknak.

A félszázados ünnepi fordulón a hivatalos személyeken kívül sokan voltak együtt az egykori tanuló-nemzedékből.

Sokan deresedő fejjel is, akik a jubileumi ünnepen átálmodták ifjuságuk néhány színes esztendejét, akik meglátták, hogy egykori kedves iskolájuk meg is nőtt és akik megérzik, hogy ez a növekedés, ez a gyarapodás Magyarország közgazdasági szellemének a megnövekedése, terjedése annak a tudásnak, amelyet aranyérczre lehet váltani.

E heti számunkban bemutatjuk az iskola jelenlegi vezérlőbizottságát és tanári karát.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Budapesti Kereskedelmi Akadémia vezérlőbizottságának tablója A Budapesti Kereskedelmi Akadémia jubileuma
HIRDETÉS
Cikk-ajánló
Mechlovits nyerte Németország ping-pong bajnokságát Mechlovits nyerte Németország ping-pong bajnokságát
Szombaton már látni lehetett, hogy a verseny sorsát a magyar...
A világ legmagasabb háza A világ legmagasabb háza
Az amerikai „felhőkarczolók” már eddig is általános...
Az olasz pénzügyminiszter öngyilkossága Az olasz pénzügyminiszter öngyilkossága
Csak nehány nap előtt nevezték ki Olaszországban pénzügyminiszterré...
Vasárnap délben tartotta esküvőjét Papp László dr. birkózó Vasárnap délben tartotta esküvőjét Papp László dr. birkózó
Érdekes esküvő volt vasárnap délben a Kálvin téri református...
Egyszeri inségjárulékot vetnek ki a városi adózókra Egyszeri inségjárulékot vetnek ki a városi adózókra
A belügyminiszter az 1932-33. évi inségenyhitő tevékenység...
Tintagiles halála Tintagiles halála
A szimbolista drámairodalom egyik reprezentiv alkotását akarta...
Roosevelt levele Sztalinhoz Roosevelt levele Sztalinhoz
Két nappal azután, hogy Davies rendkivüli nagykövet átnyujtotta...
Tavaszi kiállítás a műcsarnokban Tavaszi kiállítás a műcsarnokban
Alig negyven éve , hogy a Képzőművészeti Társulat kiállítása ,...
Mussolini üzenete Mussolini üzenete
Vasárnap délelőtt Mussolini miniszterelnök hatalmas beszédet tartott...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98