Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1934 | Január

A kisantant államok elzárkózása

A Vámpolitikai Központ jelentésének legszomorúbb része az a beszámoló, amelyet a cseh, jugoszláv és román kereskedelmi forgalom eredményeiről tettek közzé.

Csehországgal már több mint három éve,
1930. december 16-a óta van a magyar állam szerződésenkívüli állapotban és az azóta történt kísérletek nyilvánvalóan mutatják, hogy a csehek nem is akarnak velünk normális gazdasági viszonyt fenntartani. Különböző pótegyezményekkel és árucsere-megállapodásokkal szabályozzuk kereskedelmi forgalmunkat, amelynek lebonyolítása többnyire nehézségbe ütközik.

A csehek részéről „váratlan komplikációk” lépnek fel,
amelyek megakadályozzák, hogy exportunk ebben az irányban megfelelően alakuljon. Ily körülmények között szinte csodálatos, hogy az 1932. évi forgalmat nagyjából fenn tudtuk tartani. De ez az alig 30 millió export és mintegy 25 millió import milyen messze van az 1930-as év 173 millió pengős behozatalától és 153 milliós kivitelétől?

Jugoszláviával kereskedelempolitikai viszonyunkat
az 1929. évi XLVI. Sz. beiktatott legfőbb kedvezménye szerződés szabályozza. Transzferszerződésünk azonban nincs Jugoszláviával, ami számos hátránnyal jár. Leginkább az ott is életbeléptetett devizarendszabályok azok, amelyek külkereskedelmi forgalmunkat kedvezőtlenül befolyásolják. A tavaly is megkötött 1:1 arányú árucsere egyezmény nem pótolja a normális forgalmat.

Románia felé újabban számos kezdeményezés történt,
hogy külkereskedelmi forgalmunk élénküljön. Legfontosabb importcikkünk onnan a fa és az ásványolaj; export szempontból leginkább magyar ipari termékek jöhetnének szóba. A mult év októberében kötelezettséget vállaltunk a fabehozatali engedélyek haladék nélkül való kiadására, anélkül, hogy előre megkövetelnénk a magyar kivitel igazolását. Hasonló obligót vállalt a bukaresti kormány is.

Mindenesetre kívánatos volna,
hogy a magyar kivitel Románia felé lendületet kapjon, mert e szomszédunkkal való kereskedelmi mérlegünk állandó passzivitása nemcsak a magyar, hanem a román érdekeket is sérti.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Zártkörű előadás a Belvárosi Színházban Zártkörű előadás a Belvárosi Színházban
Szonja, Dosztojevszkíj nagy szívének gyermeke a legtermékenyebb...
A géptüdő A géptüdő
Nehéz titkokat hoz magával az ember a születés előtti időkből. A...
Állatorvosok nemzetközi kongresszusa Állatorvosok nemzetközi kongresszusa
Az állatorvosi tudomány az utolsó évtizedekben átlépte azokat a szűk...
Új magyar líra németül
Műfordítás kétféle céllal készülhet: vagy meg akarja mutatni erejét a...
Apróságok Apróságok
Mussolini unokahuga, Giovanna kisasszony fascista jelmezben...
Kereskedelmi politikánk mulasztásai Kereskedelmi politikánk mulasztásai
Végre döntő fordulathoz jutott a magyar-osztrák kereskedelmi...
Bravúros detektívmunka után vasárnap egy kis veszprémmegyei faluban kézrekerült a rendőr-merénylet másik tettese is Bravúros detektívmunka után vasárnap egy kis veszprémmegyei faluban...
Hat napig tartó szakadatlan nyomozás után vasárnap teljes siker...
Négy magyar győzelem született a karácsonyi kupamérkőzéseken Négy magyar győzelem született a karácsonyi kupamérkőzéseken
Az idei Karácsonyi Kupa nagy magyar sikerről végződött, hiszen a NAC...
Báró Fejérváry nyilatkozata Báró Fejérváry nyilatkozata
Báró Fejérváry miniszterelnök márczius 19-én megint egy vidéki...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98