A Vámpolitikai Központ jelentésének legszomorúbb része az a beszámoló, amelyet a cseh, jugoszláv és román kereskedelmi forgalom eredményeiről tettek közzé.

Csehországgal már több mint három éve, 1930. december 16-a óta van a magyar állam szerződésenkívüli állapotban és az azóta történt kísérletek nyilvánvalóan mutatják, hogy a csehek nem is akarnak velünk normális gazdasági viszonyt fenntartani. Különböző pótegyezményekkel és árucsere-megállapodásokkal szabályozzuk kereskedelmi forgalmunkat, amelynek lebonyolítása többnyire nehézségbe ütközik.

A csehek részéről „váratlan komplikációk” lépnek fel, amelyek megakadályozzák, hogy exportunk ebben az irányban megfelelően alakuljon. Ily körülmények között szinte csodálatos, hogy az 1932. évi forgalmat nagyjából fenn tudtuk tartani. De ez az alig 30 millió export és mintegy 25 millió import milyen messze van az 1930-as év 173 millió pengős behozatalától és 153 milliós kivitelétől?

Jugoszláviával kereskedelempolitikai viszonyunkat az 1929. évi XLVI. Sz. beiktatott legfőbb kedvezménye szerződés szabályozza. Transzferszerződésünk azonban nincs Jugoszláviával, ami számos hátránnyal jár. Leginkább az ott is életbeléptetett devizarendszabályok azok, amelyek külkereskedelmi forgalmunkat kedvezőtlenül befolyásolják. A tavaly is megkötött 1:1 arányú árucsere egyezmény nem pótolja a normális forgalmat.

Románia felé újabban számos kezdeményezés történt, hogy külkereskedelmi forgalmunk élénküljön. Legfontosabb importcikkünk onnan a fa és az ásványolaj; export szempontból leginkább magyar ipari termékek jöhetnének szóba. A mult év októberében kötelezettséget vállaltunk a fabehozatali engedélyek haladék nélkül való kiadására, anélkül, hogy előre megkövetelnénk a magyar kivitel igazolását. Hasonló obligót vállalt a bukaresti kormány is.

Mindenesetre kívánatos volna, hogy a magyar kivitel Románia felé lendületet kapjon, mert e szomszédunkkal való kereskedelmi mérlegünk állandó passzivitása nemcsak a magyar, hanem a román érdekeket is sérti.