A trianoni béke – és a magyar kisipar
A megszállt területek iparosságához
1921. július 26-án a párisi külügyminisztérium óratermében megtörtént a trianoni béke becikkelyezéséről szóló jegyzőkönyvek kicserélése és ezzel megszűnt végérvényesen a háború az ántántállamok és Magyarország között. Bilincsbeveretésünk és megcsonkításunk szomorú és egyelőre megváltozhatatlan ténye „jogszerű”-vé lett. A humanitásnak, az önrendelkezési jognak, a politikai előrelátásnak és az igazi béke művének kicsúfolása és arculcsapása ez a most érvénybelépett szerződés, amely három millió testvérünket idegen iga alá hajt és Magyarországnak több mint a felét a hű csatlósok prédájául dobja.
Gúzsbakötött kézzel, fogcsikorgatva tűrjük szenvedéseinket és az a vigaszunk, hogy mindent elrabolhatnak tőlünk, de szívünkből az integer Magyarország képét soha... Ez sarkal bennünket munkára és küzdelemre megszállott testvéreinkért és ez a kitörülhetetlen kép segíti őket túl a csonka határokon elviselni a megpróbáltatások szörnyű napjait.
Elvégeztetett és most egy a cél: a szivünkbe rajzolt ideálért éjt-napot egybevetve dolgozni. Csak történelmi tényt szögezünk le azzal, ha megállapítjuk, hogy a magyar iparosság a nemzeti küzdelmekből és a nemzeti újjászületés munkájából mindig kivette a maga részét. A városokban az iparosok mindig a függetlenség, a becsületes hazaszeretet és józan szorgalom képviselői voltak.
Ma a megszállt területen minden egyes iparos, aki a szövetkezeti együttműködésben összenőtt a fővárosi központtal és megtanulta értékelni az összetartás és egymástsegítés legyőzhetetlenségét, a magyar ügy egy-egy őrszeme, akire számítunk küzdelmünkben.
A magyar iparosság életrevalósága és kulturfölénye különösen Erdélyben és a Délvidéken elvitathatatlan és a szövetkezés ereje vasnál erősebben fogja őket egybekovácsolni egymáshoz és a magyar szövetkezeti testvérekhez. Idebent és túlnan a csonka határokon egyek leszünk a munkában és a hazaszeretetben. Dolgozni fogunk, mert élni akarunk! Jól tudjuk, hogy ehhez munkaalkalom, anyag és sok minden egyéb szükséges.
A határok megnyitása és a forgalom felszabadulása után újra fel fogjuk venni a közös munka folytonosságát és a szövetkezeti kis- és középipari termelőmunka örökös tiltakozás lesz a magyar kultura és élniakarás elnyomása ellen.
A legközelebbi időben – e hónap 27-én – újabb csapás zúdul ránk: Nyugatmagyarország átadása. Ez a németajkú vidék ipari szempontból is egyike a legjelentősebbnek, a kis- és kézmű-iparosok százai és igen sok háziiparos jut ismét abba a helyzetbe, hogy akarata és szive ellenére idegen fennhatóságot kell eltűrnie. Az ottani szövetkezetek és a központ között lehetőleg továbbra is változatlanul megmarad az összeköttetés és együttműködés.
Bizonyára sikerülni fog – ha ugyan tényleg megtörténik az átadás – oly megegyezést létesíteni szomszédainkkal, amely lehetővé teszi a szövetkezetek további zavartalan működését és a központhoz való összeköttetésük sem fog lényegesebb változást szenvedni. Az ottani iparostársaink éppúgy testvéreink maradnak, mint a felvidékiek, avagy az erdélyiek.
A békeszerződés életbelépett: bilincsünk viseléséhez megadták a jogot, de szivünk és munkánk a miénk maradt!
).jpg "Kalászosokból közepesnél jobb termés várható")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!