Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1933 | Augusztus

Gabonaértékesitési gondok

Az aratás értékesítése annál nagyobb gond lesz a magyar kormány és a magyar mezőgazdaság számára, minél biztatóbban szólnak a termésjelentések. A földmívelésügyi minisztérium tegnap kiadott termésjelentése idei búzatermésünket kereken 23.7, rozstermésünket 9.3 millió mázsára becsüli. Ez összesen 33 millió mázsa.

Gazdakörökben az a vélemény, hogy a cséplés utáni végleges eredmények ezt a számot jelentősen meg fogják haladni, de maradjunk meg ennél a számnál és próbáljuk meg kikalkulálni, milyen reményeink lehetnek ennek a mennyiségnek az értékesítésére.

A belső fogyasztás és a vetőmagszükséglet normális években 21 millió mázsa búzát és rozsot igényelt. Ha számbavesszük, hogy a vidéki lakosság fogyasztása az idén magasabbra fog emelkedni, akkor feltehetjük, hogy belföldön marad minden körülmények között 13 millió mázsa és ez esetben exportcélokra kereken 10 millió mázsa kenyérmag áll rendelkezésre. Már most az elmúlt években exportáltunk 1931-ben 3.6 millió mázsa búzát, 681.000 mázsa rozsot és 1.3 millió mázsa lisztet, ami kereken 6 millió mázsa kenyérmagnak felel meg. Az 1932. évi rossz termés következtében az exportált kenyérmagmennyiség a felére, 3 millió mázsára csökkent.

Figyelembe kell vennünk továbbá azt is, hogy az önellátási akció az elmúlt két évben úgy Olaszországban, mint Németországban rendkívül nagy eredményeket ért el, úgyhogy a német birodalom saját belső búza- és rozsszükségletét már a hazai termésből tudja fedezni. Olaszország importszükséglete is a minimumra szállott le.

További döntő mozzanat az is, hogy míg az elmúlt évben Jugoszláviában és Romániában a rossz termés következtében alig volt, ez évben igen nagy termésfölösleg jelentkezik mind a két államban és a jugoszláv búzatermést a multévi 14 millió mázsával szemben, ebben az évben 25-26 millió mázsára becsülik.

Végül nem szabad elfelednünk azt sem, hogy a rossz amerikai termés ellenére a tengerentúli kínálat változatlan erővel tart tovább és az amerikai és kanadai készletek még nem csökkentek le annyira, hogy a rotterdami tőzsdén magasabb árakat produkáltak volna, úgyhogy még azokon a piacokon is, amelyre exportlehetőségek nyílnak, számolni kell a tengerentúli búza gyilkos versenyével, amire Kállay földmívelésügyi miniszter igen helyesen rámutatott.

Ebben a rendkívül nehéz helyzetben a magyar kormánynak és a Külkereskedelmi Hivatalnak, de a magyar exportőröknek is emberfölötti ügyességre és igyekezetre, de az egész társadalom és a kormányzati apparátus nyomatékos segítségére van szüksége, hogy búzafölöslegünk értékesítését lehetővé tegye.

A probléma magva abban áll, hogy még az esetben is, ha az 1931. évben kivitt búzamennyiséget az idei exportban elérjük, igen jelentős fölöslegek maradnak, amelyek veszedelmesen nyomhatják a piacot. Számba kell venni azonban azt is, hogy míg 1931-ben több mint 6000 vagón lisztet tudtunk elhelyezni Csehszlovákiában, addig 1932-ben mindössze 730 vagón lisztet vittünk ki a csehszlovák köztársaság területére.

Egyelőre csak két pozitivum van: az az 500.000 mázsa búza, amelyet árupengő ellenében Németországba exportálhatunk és az az 500.000 mázsa, amelye remélhetőleg Svájcba tudunk a közeljövőben kivinni. Ami az olasz piacot illeti, Itália búzaimportjának csak 0,1 %-át fedezte tőlünk, míg a csehszlovák köztársaság bevitelének alig egytizede származott a magyar piacról.

A helyzet tehát kétségtelenül rendkivül nehéz, de reméljük, hogy egyrészt az osztrák piacra irányuló kivitel fokozása, másrészt az olasz importban való erősebb részesedés és végül a prágai kormánnyal talán csak mégis nyélbeüthető megegyezés révén sikerül az ősz és tél folyamán a magyar búza számára kiutat találni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Henderson volt munkáspárti belügyminiszter a békeszerződések revizióját követeli Henderson volt munkáspárti belügyminiszter a békeszerződések...
A „Neue Freie Presse” vasárnapi számában Arthur...
Zsidóellenes zavargások Dél-Oroszországban Zsidóellenes zavargások Dél-Oroszországban
Kievből érkezett tudósítások szerint szeptember 5-ikén reggel Smila...
Szokatlan szerencsétlenség egy vasuti vagonban
A karczagi vasuti állomáson véres szerencsétlenség történt. Mintegy...
Világitógáz palaczkokban
A jelen korszakot méltán lehet a központosítás korszakának nevezni....
Harc a homokviharban, a hőség Harc a homokviharban, a hőség
Amikor 1939 őszén a danzigi korridor miatt kipattant az...
Német katonák temetése Rákospalotán Német katonák temetése Rákospalotán
A napokban temette el a főváros mellett fekvő Rákospalota község az...
A *Caronia* gőzös A *Caronia* gőzös
A *Caronia* gőzös mely e napokban indult el Fiuméből Amerikába, a...
A király szava a fonográfban A király szava a fonográfban
A bécsi tudományos akadémia két tagja nehány nap előtt Ischlbe...
Állami kedvezmények részvénytársaságoknak Állami kedvezmények részvénytársaságoknak
A Kugler Henrik utóda Gerbeaud rt.-ra a Fiumei kakaó- és...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98