Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1941 | Április

Hallóssy István a gazdasági idegenforgalom új szempontjairól

„… a gazdasági idegenforgalom állandó szükséglet, míg csak élet van a földön, szemben az ú. n. tisztán turisztikai idegenforgalommal, amely a szélnek kitett gyertyaláng módjára libeg-lobog már egészen kicsiny politikai szelek idején is és tragikus gyámoltalansággal kialszik nagyobb megmozdulásoknak már a hírére is, mindent vigasztalan sötétségbe hagyva maga körül…”

Hallóssy István, az OMIK volt elnöke mondotta ezeket a szavakat előadásában, amelyet a Műegyetemen rendezett idegenforgalmi szaktanfolyamon tartott. A magasműveltségű szakember széles látókörével tárta fel a kérdés valamennyi vonatkozását hallgatói előtt, a nála megszokott ötletes, mindig új és mindig eredeti, lebilincselő gondolatmenetben.

– Magyarország eljövendő idegenforgalmi politikájában a gazdasági jellegű idegenforgalom tervszerű és fokozottabb gondozásának kell majd szerepelnie,
 – állapította meg – mert a megnövekedett Magyarország idegenforgalmi iparainak kapacitása csak ily módon hasznosítható és az idegenforgalmi iparok csak ezen keresztül tarthatják fenn magukat a jobb idők számára.

Ez volt az előadás végkonklúziója, a távlatok azonban, amelyeket felvetett, az új és tisztázott fogalmak, az idegenforgalom különböző összefüggései, a Budapesti Nemzetközi Vásár döntő szerepe, mind külön érdekességei voltak az előadásnak. A dualisztikus idegenforgalmi politikáról közölt megállapításai nagy figyelmet fognak kelteni mindenütt. Az értékes és teljesen újszerű beállítású előadás legközelebb könyvalakban is megjelenik.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Az országgyülés feloszlatása Az országgyülés feloszlatása
A képviselőház szeptember 3-ikán ült össze nyári szünet után. Nagy...
Minotaurusz Minotaurusz
A görög mithológiából ismerjük a Kréta szigetén a labirintusban lakó...
Angol szó Szerbiához Angol szó Szerbiához
Egy belgrádi ujságnak hiteles forrásból származó jelentése szerint az...
A betéti kamatlábat leszállították, a hitelkamatlábat ellenben nem A betéti kamatlábat leszállították, a hitelkamatlábat ellenben...
A szanálási akció kezdete óta a betétállomány állandóan emelkedik,...
És mégis mozog… És mégis mozog…
A kétkedés és a habozás szürke felhője lebeg Kensington, az előkelő...
Zsidóellenes zavargások Dél-Oroszországban Zsidóellenes zavargások Dél-Oroszországban
Kievből érkezett tudósítások szerint szeptember 5-ikén reggel Smila...
Hogyan képzelték el a nyilasok Budapest megtisztítását?
Lassan egy éve lesz, hogy Kovarcz Emil, a totális nemzetmozgósítás...
Nagy emberek apró ferdeségei
Carlyle mondta, hogy a történelem tulajdonképpen nem más, mint nagy...
A német-bogsáni választás A német-bogsáni választás
Az általános választás alkalmával a német-bogsáni kerületben...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98