Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1933 | Július

Nem kedveznek a londoni búzatárgyalások

A londoni búzatárgyalások eddigi eredményei nem igen alkalmasak arra, hogy a magyar gazdasági körökben megnyugvást keltsen. Az eddigi hírek szerint a maximális kiviteli kvóta, amelyet a tengerentúli gabonatermelő államok, a négy dunai agrárállamnak, Magyarországnak, Romániának, Jugoszláviának és Bulgáriának engedélyezni hajlandók, összesen 45 millió bushel-t tesz ki. Ez a mennyiség kereken 13 millió métermázsa.

Ha a legjobb esetet tételezzük fel, azt tudniillik, hogy a meglehetősen csekély bolgár búzakivitelt leszámítva a három dunai állam között a fennmaradó mennyiség egyforma részletekben oszlik meg, akkor Magyarországra mindössze négymillió métermázsa búzakiviteli kvóta esik. Ez a mennyiség megfelel ugyan Magyarország átlagos búzakivitelének a legutóbbi években, de nem szabad elfelednünk, hogy a magyar búzakivitel éppen a legutóbbi öt évben a kiviteli nehézségek, beviteli tilalmak és devizakorlátozások miatt rendkívül csökkent.

Az idén Magyarország exportálható kenyérmag-, tehát búza- és rozsfölöslege, abban az esetben, ha a termelés a földmívelésügyi minisztérium legutóbbi becslését nem haladja meg, legalább hatmillió métermázsa lesz, ha azonban a gazdakörökből származó jóval optimistább becsléseket vesszük számítási alapul, elérheti ennek az összegnek majdnem a dupláját.

Mi következik ebből?
Az, hogy a Londonban felajánlott búzakiviteli kvóta ötven százalékkal alacsonyabb, mint az idén kivihető búzafeleslegünk a legrosszabb esetben, vagyis Magyarország kénytelen volna lemondani arról, hogy búzafeleslegét a környező piacokon értékesítse.

A tengerentúli államok tudvalevőleg búzatermő területük tizenöt százalékkal való csökkentését ahhoz a feltételhez kötötték többek között, hogy a dunai államok, tehát Magyarország is, anélkül, hogy búzatermelő területét csökkentené, minimális búzakiviteli kvótával megelégszik. Ha már most a negyvenötmillió bushel összkvótát elfogadnák, akkor kénytelenek volnánk búzafölöslegünknek legalább egyharmadát idehaza felétetni, a jövő évben pedig búzatermő területünket legalább húsz százalékkal csökkenteni, vagyis végeredményben a magyar búzatermés nagyobb arányban volna csökkentendő, mint a tengerentúli.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Aratás előtt: vajjon hogyan fizet az idén a magyar föld kincse: a búza? Jeftics, jugoszláv külügyminiszter feleségével, aki a világgazdasági konferenciát végighallgató politikus-feleségek koronázatlan szépségkirálynője
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Szép Ernőtől ez a pár sor jött Szép Ernőtől ez a pár sor jött
Levágta magát a halálnak vánkosára vad barna hajjal. Úgy tette, mint...
Rakovszky belügyminiszter beszéde Balatonfüreden Rakovszky belügyminiszter beszéde Balatonfüreden
Rakovszky Iván belügyminiszter a balatonfüredi hősök emléktáblájának...
La bourse La bourse
Az értéktözsde sem ébreszt ma pajkos gondolatokat a polgárokban és...
A pécsi hullaügy A pécsi hullaügy
Lendvai-Lehner kijelentette munkatársunknak, hogy ujra interpellálni...
A politikusok vasárnap három helyen tanácskoztak a franktárgyalás első két napjának kiemelkedő eseményeiről A politikusok vasárnap három helyen tanácskoztak a franktárgyalás...
Külön tanácskoztak a kormánypárti, külön a legitimista és külön a...
A Népszerű főiskola könyvtára A Népszerű főiskola könyvtára
E vállalattal egy becses sorozat kiadását indította meg a...
Vasárnap esti inervju Eskűttnével Vasárnap esti inervju Eskűttnével
Eskütt lajos, aki ezen a héten szabadult ki a váci fegyházból, a...
Az angol ezredek állatai Az angol ezredek állatai
A legtöbb angol ezredben szokásban van, hogy valami állatot tartanak,...
Téli köpenyek Téli köpenyek
Az idei divat teljes mértékben érvényre emeli a prémet, mely...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98