Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
HIRDETÉS
Profitárhely.hu
1941 | Február

Reményi-Schneller Lajos válaszol a gazdasági vita szónokainak

A képviselőház nagy érdeklődése mellett folyt a gazdasági program vitája.
A keddi ülésen még több szónok felszólalását várják, de még aznap sor kerül Reményi-Schneller Lajos gazdasági csucsminiszter zárónyilatkozatára. Nem lehetetlen, hogy Reményi-Schnelleren kivül Laky Dezső és Varga József miniszterek is felszólalnak. A gazdasági miniszterek – az elterjedt hirek szerint – a részletekre vonatkozóan tájékoztatják majd a Ház tagjait. Egyébként a pénzügyminisztériumban javában folyik azoknak a törvényjavaslatoknak előkészitése, amelyeket Reményi-Schneller Lajos novemberi költségvetési expozéjában bejelentett.

A nagyközönség legnagyobb érdeklődéssel a hadikölcsön valorizációjára vonatkozó törvényjavaslat beterjesztését várja.
A minisztériumban az előkészületi munkák folyamatban vannak. Előreláthatólag a közeljövőben rendelet jelenik meg, amely arról intézkedik majd, hogy mindenki, akinek hadikölcsön van a birtokában, helyezze azt bizonyos pénzintézeteknél letétbe. A letétbe helyezett kötvényekből állapitja meg a kormány, hogy milyen mennyiségü hadikölcsönkötvény van ősjegyzők, illetve ősjegyző-örökösök birtokában. Ennek a megállapitásnak alapján történik majd döntés a hadikölcsönvalorizáció mérvéről. Az is bizonyos már, hogy csakis ősjegyzők, illetve azok közvetlen örökösei részesülhetnek hadikölcsönvalorizációban. A kormány mindennemü spekulációnak elejét veszi.


Laky Dezső a gazdasági élet problémáiról

Nagykanizsa, február 16.

Dr. Laky Dezső közellátási miniszter vasárnap délben nagy beszédet mondott a MÉP nagyválasztmányi ülésén.
Teleki Béla főispán nyitotta meg az ülést, majd Laky Dezső emelkedett szólásra. Rámutatott, hogy balga minden olyan felfogás, amely azt a hitet ébreszti, hogy a kereskedelem a magát kiváltságosnak nevező népréteg előjoga volna. A kereskedelem átállitásának munkája olyan lendülettel indult, hogy az utánunkjövő generációk legendákat fognak terjeszteni róla.

Továbbra is szükség van arra a felvilágositó munkára,
amely megérteti a szülőkkel, mennyire érdemes gyermekét kereskedői pályára nevelni. A kormány a kereskedelem ujjászervezése terén mindent megtesz, ezzel kapcsolatban csak a kereskedők kijelölését és az önállósitási alap működését kell megemliteni.

A mezőgazdaság terén a fejlődési lehetőségek nagyobbak, mint az iparnál.

De szükség van arra is, hogy maga a mezőgazdaság mindent megtegyen a termelés fokozása érdekében; különösen fontos az állattenyésztés. Ha a háborunak vége lesz – s ez akárhogy is végződjék, – különösen tenyészállatok iránt nagy lesz a kereslet.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Ignotus - a megértő Ignotus - a megértő
Hogy őszinte legyek, nem minden káröröm nélkül vettem a hírt, hogy...
Verne Gyula 100. regénye Verne Gyula 100. regénye
Verne Gyula, a nagy népszerűségű franczia elbeszélő, most fejezte be...
A Nemzeti Sport Club úszóviadala A Nemzeti Sport Club úszóviadala
Zsúfolt nézőtér előtt folyt le vasárnap délután a Nemzeti Sport Club...
Az 1907. év Az 1907. év
Egy oly esztendőtől veszünk bucsut, amely mindvégig következetes...
Az első nemzetközi autóverseny Az első nemzetközi autóverseny
1886-ban Carl Friedrich Benz és Gottlieb Daimler egymástól...
A kis Almási Jóska
Ismertem egy szép, barna asszonyt, Ottan lakott az alsó végen; ...
A háború és a papírfogyasztás A háború és a papírfogyasztás
Ki hinné, hogy a háborúnak igen érezhető hatása van a papirfogyasztás...
Az új fasiszta himnusz Az új fasiszta himnusz
Azokban a déli és keleti országokban, ahol a nép a vérmérséklet,...
A világ második legnagyobb hegye A világ második legnagyobb hegye
A Kancsendzsungáról, a Himalája második legmagasabb hegységéről...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98