Dtum
Iwiw Kapu Login with Facebookk
1941 | Augusztus

Varga miniszter a soproni nyári egyetem megnyitó ünnepségén

Sopron, augusztus 3.

Vasárnap nyitották meg ünnepélyes keretek között a soproni Nyári Egyetemet.
A megnyitó ünnepségre elutazott Varga József kereskedelem- és iparügyi miniszter is Ullein-Reviczky Antal rendkivüli követ és meghatalmazott miniszter, sajtófőnök kiséretében. A Nyári Egyetem megnyitásán Varga József miniszter beszédet mondott, amelyben először is méltatta a soproni Nyári Egyetem jelentőségét, majd ismertette azokat a feladatokat, amelyeket a tavaly óta visszaszerzett területek ipari hasznositása szab elénk.

– Iparunk fenntartása és fejlesztése terén – mondotta – arra kell törekednünk,
hogy mindenkor legyenek a honvédelem szempontjából hasznos termelőüzemeink, legyenek olyan gyáraink, amelyek nagy munkástömegeket tudnak foglalkoztatni és továbbépitsük azokat az iparágakat, amelyek hazai nyersanyagok feldolgozására alapozhatók. Ebből a célból nagyobb sulyt kell vetnünk egyes ki nem aknázott mezőgazdasági termelési ágazatok fejlesztésére.

A miniszter ezután a közlekedés kérdéseiről beszélt és hangoztatta,
hogy ezen a téren szinte tul van halmozva a kormány munkával. Járhatatlan utak százkilométerei – mondotta –, elhasznált, közlekedés szempontjából veszélyes vagy felrobbantott hidak százai várják a megjavitást vagy ujjáépitést a keleti országrész és a Bácska területén. Sok mozdony és vasuti kocsi hiányzik a visszatért területek vasuti gördülőanyagából és tornyosit nehézségeket a vasuti szállitás elé, a kormány azonban megteszi mindazt, ami megtehető, sőt az eddig elhanyagolt folyami közlekedést is fejleszti.

Hangsulyozta ezután Varga miniszter,
hogy ujabb nyersanyagkincsek felkutatásával és feltárásával elsősorban az energiatermelésre kell sulyt vetni. A szénben szegény keleti országrészen a széntüzelést, amennyire lehetséges, földgáztüzeléssel kell helyettesiteni. A visszaszerzett erdélyi terület számos völgye és folyója alkalmas áramfejlesztőtelepek létesitésére s ennek az előkészitése folyik.

Földgáz kutató furásokat is kezdtek Erdélyben,
most egyik legfontosabb kötelességemnek tartom, hogy a további kutatóforrásokhoz korszerű, gyors furóberendezést szerezzek.

Beszél ezután a miniszter a földgáz nagy fontosságáról
és rámutatott arra, hogy az fontos kémiai cikkek alapanyaga is. Ismertette ezután folyamatban lévő gázkutatásokat, majd az érc és egyéb nyersanyagelőfordulásokról beszélt.

A miniszter végül a soproni Nyári Egyetem munkájára Isten áldását kérte.
A hallgatóság a beszéd végén melegen ünnepelte Varga József minisztert.

Megosztás:

Jelenleg 0 hozzászólás van a cikkhez
Legyen Ön az első! Vélemény írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
194622
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.167
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
387
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98