Dtum
Login with Facebookk
1919 | Január

A tiszadobi kastély pusztulása

Gróf Andrássy Gyula tiszadobi híres kastélyát a környékbeli csőcselék és parasztság kifosztotta és vandál módon elpusztította. A Tiszadobra kirendelt karhatalmi csapatok tegnap visszaérkeztek Debreczenbe és Buday őrnagy, parancsnok a következőket mondta az Andrássy kastély pusztulásáról:

 

Könnyezve láttuk a barbár rombolást melyet a kastélyban felhalmozott felbecsülhetetlen értékű műkincsekben és egyéb berendezésekben művelt a csőcselék. A kastély 59 pazar berendezésű szobáját teljesen összezúzták. A vadaskert ritka állatjait összefogdosták és agyonverték. A tó hattyúit megfojtották. A lovagteremben függő Andrássy-ősök képeit összeszabdalták. Az emeleti lakosztályban, mely fejedelmi vendéglátásra szolgált, a Rákóczy-korabeli bútorokat felhasogatták. Egy gobelint, melyet még gróf Andrássy Gyula édesapja: az egykori külügyminiszter Párisban közel 200 ezer koronáért vásárolt feldarabolták és a csőcselék asszonynépe szoknyát varrt belőle. Egy megbecsülhetetlen értékű eredeti Van Dyck-kép rámáját az egyik parasztasszonynál találták meg. Mikor megkérdezték, hogy a képet hová tette, ezt fe1elte: Úgyis ócska volt, bedobtam a Tiszába. A rámába tükröt akart vágatni A második emeleti bástyaszobából, a melyben Károlyi Mihályné gyermekéveit töltötte, mindent elhordták, a mit meg el nem vittek, szétzúztak.

 

Az egész kastély tele márványszobrok törmelékeivel és velenczei üvegszilánkokkal. Gróf Andrássy Gyula kijelentette, hogy a tiszadobi kastélyt többé be nem rendezi és soha az életben többé Tiszadobra nem megy. Kérette intézőjét, hogy a még megmaradt tárgyakat szállítsák el hozzá.

 

A debreczeni karhatalmi kirendeltség katonái az egész faluban házkutatást rendeztek s az elvitt tárgyak egy részét visszavitték a kastélyba.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98