Az Ernst-Múzeum összes termeit megtöltötték Molnár C. Pál festményei, akit eddig inkább csak mint grafikust ismertünk. Rajzaival évek óta jókora sikereket aratott, már széles körökben kedvelt művész volt, midőn 1927-ben az Ernst-Múzeum egy rajzsorozatát bemutatta. Könnyed, ötletes ábrázolások voltak ezek a mindennapi élet jelenségeiből. Biztos kézzel odavetetten kissé az expresszionizmus felülettöréseivel kacérkodtak.

Néha egy-egy festői próbálkozását is láttuk, emlékeztünk egy Szent Ferenc ábrázolására, mely naiv közvetlenségével és bensőségével jól megközelítette a természet és egyszerű szegénység nagy szentjét. Molnár aztán a római magyar festőakadémiára került, ahol három éven át dolgozott. Közben nagy sikert aratott egy nemzetközi pályázaton, mert az első díjat nyerte és megbízták Szent Ferenc angol nyelvű Fioretti-jének illusztrálásával. Ez a fametszet-sorozata kiváló munka volt, vele külföldön jó nevet szerzett magának, idehaza pedig a Szinyei-Társaság grafikai díját nyerte el.

Ezekkel a sikereivel azonban nem elégedett meg, állandóan továbbképezte magát a festői ábrázolásban is, amiben a római évek nagy mértékben támogatták. Az örökvárosban megfordult kiválóbb képzőművészeink között kétségtelenül ő bizonyult annak, akire az ott töltött évek a legnagyobb hatással voltak; a legtöbbet eddig ő köszönheti Rómának. Símulékony művész, aki a mai olasz művészettől sokat tanult, de épen olyan sokat okult a korai olasz festészet téma és formavilágán.

Most kiállított festményein elsősorban a kifejezés könnyedsége, biztossága és ötletessége szembeötlő. Akármilyen témához nyúl is, legyen az a mai élet egy-egy jelenségének szellemes rajza, vagy valami vallásos tárgyú ábrázolás, leginkább azzal a játékos pontossággal lep meg, mely a kép legkisebb részén is soha nem tévedően valósítja meg mai stílusát.

Ez a stílus külsőségekben sokszor az olasz praerafaelitákra emlékeztet. Szinte a végletekig naiv, de tudatosan naiv, az akar lenni, az értelemnek több szerepe van az egyszerűségben, mint a szívnek, készakarva nyújt sokkal egyszerűbbet, mint közvetlen elődei.

Képein jól meglátszik, hogy a grafikának nagyvonalú, nagy felületekkel dolgozó módjából indult ki. De az is, hogy teljesen szakított a festőiségnek ama változatával, melyet a naturalizmus, vagy később az impresszionizmus képviselt. A gondolati elvonásnak, a tudatos komponálásnak útjain jár nemcsak a rajzban, hanem a színezésben is.

Régebbi festői modorával szemben teljesen elfordult a sötét és mély színektől, ma már csupa halványan fénylő világos színt használ, amelyeknek nincsen áttetszőségük. Alkalmazásuk épen olyan virtuóz, mint rajzának soha nem tévedő biztossága. Ezzel szemben a lelki tartalom korántsem ilyen gazdag. Inkább szellemes, ötletes szeszélyességével foglalkoztatja a nézőt.

A legszebben kisebb kompoziciói sikerülnek. Ezekben éri el a legnagyobb kifejező erőt. A nagy méreteket ma még nem tudja teljesen kitölteni. Nagyobb képeinek üres és halott felületeik vannak: úgy hatnak, mint kis képek szükségtelenül felnagyított vetítései.