1936 | Április

Tallózás az uj költségvetésben

Az alábbiakban bemutatunk néhány szemelvényt Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter legutóbbi költségvetési beszédéből. Ime:

„A mezőgazdaság termelvényeinek árszinvonala
egy év alatt 20 százalékkal emelkedett. Figyelembe véve az iparcikkek némi olcsóbbodását is, a mezőgazdasági termények piacra hozatalából származó vásárlóerő a mult év végén 35 százalékkal volt nagyobb, mint egy esztendővel ezelőtt.

A mezőgazdaság kivitele
a mult évben is emelkedett nemcsak mennyiségileg, hanem értékben is, amennyiben a kivitel 15 százalékkal magasabb árak mellett bonyolódott le.

A mezőgazdaság évi adóssági kamatterhe
az 1932. évi 222 millióról 82 millió pengőre, tehát majdnem egyharmadára csökkent.

A magyar nép egészségügyi, gazdasági és kulturális
megerősitésére előirányzott összeg 3.3 millió pengővel haladja meg az előző esztendeit. Ez a többlet a fertőzéses népbetegségek elleni védekezésre, a gyermekgondozásra, az általános népegészségügyi szervezet kiépitésére, az Alföld fásitására, a mezőgazdasági termelés, a szakoktatás és a népmüvelés fejlesztésére szolgál.

Hasznos beruházásokra
a tavalyi 26 millióval szemben az idén 32 millió pengő fog rendelkezésre állani. Ezenkivül még külön 27 millió pengőt szán a kormány közmunkákra. Még pedig 5 millió pengőt öntözésre és egyéb csatornázásra, 700.000 pengőt egyéb vizimunkálatokra, 500.000 pengőt ármentesitő társulatoknak, 500.000 pengőt tagositási munkálatokra, 350.000 pengőt a szolnoki gabonatárház bővitésére, 250.000 pengőt hütőházak épitésére, 18.4 millió pengőből pedig a nagy állami közutakat fogják átépiteni.

Az elmult három és fél évben
nem kevesebb, mint 302 község jutott összesen több, mint 1600 kilométert kitevő köves bekötő-uthoz.

Az Alföld fásitására
a két év előtti 228.000 pengő helyett 1,013.000 pengő, az állattenyésztés céljaira a két év előtti 2,252.000 pengő helyett most 3,034.000 pengő, a mezőgazdasági szakoktatás céljaira 1,718.000 pengő helyett 2,429.000 pengő, a mezőgazdasági termények értékesitésének előmozditására 5,334.000 pengő, tagositásra pedig 1.5 millió pengő fog rendelkezésre állani.

Az állami költségvetésbe felvett összegeken kivül
az Országos Társadalombiztositó Intézet és a Magánalkalmazottak Biztositó intézete tartaléktőkéiből a jövő költségvetési év végéig a kormány mintegy 30-40 millió pengőt fordit beruházásokra.

A közeljövőben egy rendelet kerül a 33-as bizottság elé,
mely a nehéz viszonyok között élő falusi kisemberek régi óhaját fogja teljesiteni. A rendelet ugyanis az egy szobából és a szükséges mellékhelyiségekből álló házak után kivetett adók alól mentesiti a kizárólag napszámból, rokkantsegélyből vagy közsegélyből élő háztulajdonosokat, valamint azok özvegyeit és árváit.




Mini galéria
Kapcsolódó cikkek
Fórum
golem
2010.07.27 - 20:37
Nincs kép
Stevey777
2010.07.27 - 17:09
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.07.27 - 17:09
Nincs kép
Stevey777
2010.07.27 - 17:06
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.07.27 - 17:06
giuri05
2010.07.11 - 20:59
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.07.11 - 20:59
Dorys May
2010.06.30 - 07:50
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.06.30 - 07:50
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1941. június
42%
Összes publikáció:
20.745
Politika:
3.296
Gazdaság:
3.647
Kultúra:
3.096
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
3.326
Bulvár:
3.951
Kincskereső:
436
Páholy:
34
Blog:
196
Összes kép
31.116
Regisztrált felhasználók:
2.595
Fórum témák:
85
Fórum hozzászólások:
590
Cikk hozzászólások:
98
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem | Források | Publikációk | Partnereink | Szerzői jogok | Súgó
Copyright © 2007 - 2010 H.O.W. Project Kft. - Hungary