Álljon elő, akit meglepett a Nep szigetvári gloria victoriája! A képviselőválasztások esélyeit ma már egy kisbéres sem a kerület hangulata, a jelöltek népszerűsége, vagy programjuk vonzóereje alapján mérlegeli. Köztudomású, cáfolhatatlan igazság, hogy olyan világot és olyan időket élünk, amikor a kormányhatalom akarata perdöntő és így a kortestevékenységnek kiszolgáltatott hatóságoknak és a választási technikának nagyobb szerep jut az úgynevezett alkotmányos küzdelemben, mint a szavazó polgárságnak. Nem az a kérdés, kit kíván a nép, az istenadta nép, hanem az a kérdés, kis vagy nagy súlyt helyez-e a kormány a kótyavetyére került mandátum megszerzésére!

A szigetvári kerületben a rendszer csak azért is vissza akarta hozni a csintalan Domonkos grófot a parlamentbe, tehát egy pillanatig sem szenvedett kétséget, hogy vissza is hozza annak mai rendje és módja szerint. Ha a nyiltszavazás népkínzókamrájának gerincpuhító, egzisztenciákatőrlő, lelketölő srófjait csak addig csavarták volna, mint azt az eleki, vagy balatonboglári jelölt érdekében cselekedték, úgy Festetics Domonkos gróf, dacára fényes politikai multjának, dacára hasonlíthatatlan államférfiú képességeinek, dacára tündöklő honfiúi erényeinek, dacára a Pálffyak és a Daunok támogatásának, dacára a fekete- és zöldingesek fékevesztett zenebonájának, dacára a pirkadástól alkonyatig felsorolható dacáráknak, olyat bukott volna, mint egy zsák.

Miután Szigetváron nemcsak az ifjú Festeticsről volt szó, hanem arról is, hogy részben a Közigazgatási Bíróság, részben Bethlen István kapjon kézből kontrát, tehát a nemes versengés már a startnál eldőlt.

A kormánypárt legyőzte a választóközönséget, az ellenzék pedig meggyőzte az ország közvéleményét, arról, hogy nyiltszavazással a hatalom a csizmáját is törvényhozónak választhatja, nem a politikailag jelentéktelen bíró Biedermann Imrével szemben, hanem akár a közélet legkiemelkedőbb vezéregyéniségével szemben is, ha azt meggyőződése, a politika változása, jó vagy balsorsa az ellenzékbe szorítja.

A Nepnek éppen olyan kevés oka van dicsekvésre és ujjongásra, mint a talpig vasba öltözött bajvívónak, aki meztelen, fegyvertelen ellenfelét féltérdre kényszeríti. A nyiltszavazásos cirkuszban sokszor elhangzik még bátor, derék ellenzéki bajtársak Ave Nepje, viszont a história tanusága szerint vannak eszmék, amelyekért küzdeni dicsőség és szenvedni mártiromság.

A közvélemény már ezért is a nemzeti ellenzékkel érez együtt, amely a győzelemnek a reménye nélkül is tud harcolni a zászló becsületéért.