1937 | Október

Csak ezt akarja a kereskedő

Pest vármegye eheti kisgyűlésén egyszerre tették szóvá a súlyos közterheket és a köztisztviselői fizetések felemelésének sürgősségét. Vajjon lehet-e komolyan egyszerre követelni a kincstár bevételeinek egy részéről való lemondást és ugyanakkor kiadásainak növelését? Lehet-e kevesebb adóból jobban fizetni a közalkalmazottakat?

Igen! Ebben a költségvetési évben már lehetett volna!
Ugyanis a kincstár bevételei a legutóbbi esztendő alatt kereken százmillió pengővel emelkedtek. De a pénzügyminiszter úr bravúrosan eltüntette a szufficitet és ismét deficitet varázsolt a költségvetési előirányzat egyenlegrovatába. Pedig százmillió bevételi többlet még egy állam háztartásában is óriási összeg! A közterhek csökkentésére és a köztisztviselők fizetésének emelésére irányuló kivánalmakat össze lehetett és össze kellett volna egyeztetni.

A százmillió pengőből
részben nagyobb mértékben kellett volna teljesíteni az ú. n. krízisadóknak, az ideigleneseknek nyilvánított különadóknak, ínségjárulékoknak és egyéb rendkívüli pótlékoknak lefaragását. A bevételi többlet másik részéből pedig csak produktív beruházásokra és a köztisztviselők helyzetének javítására kellett volna fedezetet biztosítani.

Ez a kérdés közelről érinti a kereskedelmet,
mert nemcsak a közterhek csökkentését, hanem az egyik legjobb fogyasztórétegnek vásárlóképesebbé tételét is sürgeti a magyar kereskedő. Hiszen a legutóbbi illetménycsökkentés óta 22.4 százalékkal emelkedett a drágaság! De nem is fizetésemelésről van szó, csak a már megvolt fizetések nívójának fokozatos visszaállításáról és talán nem is egyszerre valamennyinél, vagy nem is mindegyiknél egyforma arányban, hanem elsősorban a kisebb kategóriáknál.

A gondtalanul élő köztisztviselő
nemcsak jobban végzi munkáját, nemcsak figyelmesebben kezeli a polgárok, köztük a kereskedők ügyeit, nemcsak a közismert megközelíthetetlenségüket fokozza és biztosítja jobban a fizetés megfelelő nívójának visszaállítása, hanem élénkebb vérkeringést visz a közgazdasági életbe, a kereskedelembe is. Csak ezt akarja a kereskedő!




Mini galéria
Kapcsolódó cikkek
Fórum
golem
2010.07.27 - 20:37
Nincs kép
Stevey777
2010.07.27 - 17:09
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.07.27 - 17:09
Nincs kép
Stevey777
2010.07.27 - 17:06
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.07.27 - 17:06
giuri05
2010.07.11 - 20:59
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.07.11 - 20:59
Dorys May
2010.06.30 - 07:50
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.06.30 - 07:50
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1941. június
42%
Összes publikáció:
20.745
Politika:
3.296
Gazdaság:
3.647
Kultúra:
3.096
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
3.326
Bulvár:
3.951
Kincskereső:
436
Páholy:
34
Blog:
196
Összes kép
31.116
Regisztrált felhasználók:
2.595
Fórum témák:
85
Fórum hozzászólások:
590
Cikk hozzászólások:
98
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem | Források | Publikációk | Partnereink | Szerzői jogok | Súgó
Copyright © 2007 - 2010 H.O.W. Project Kft. - Hungary