1937 | Augusztus

Vélemények a dunai államok összefogásáról

Kolozsvár, augusztus 1.
A „Keleti Ujság” vasárnap folytatta azt a nagyszabású ankétját, amelynek célja a magyar-román kibékülés és az erdélyi magyarság sanyarú helyzetének megjavítása. A lap megállapítja, hogy a legitimistáktól a szociáldemokratákig minden magyar párt egyetértenek a mindkét ország szempontjából nagyjelentőségű közeledés kérdésében és ennek bizonyítékául több országgyűlési képviselő nyilatkozatát közli.

Griger Miklós helyesli gróf Bethlen István akcióját, de hangsúlyozza, hogy minden kiegyenlítésnek, sőt tárgyalásnak alapfeltétele a erdélyi magyar kisebbséggel való humánusabb bánásmód. Fontos volna – mondja – ezeknek a kérdéseknek a megértését mindkét oldalról előkészíteni s úgy gondolom, hogy a magyar parlamentben többször kellene nyiltan foglalkozni az erdélyi kérdéssel s általában Romániával.

Vitéz Makray Lajos nyilatkozata abból indul ki, hogy: a dunai államok és ennélfogva a dunavölgyi kérdéseket idegen nagyhatalmak beleszólása nélkül csak ők maguk oldhatják meg.

- Az alapfeltétel és kiindulópont: a kisebbségi helyzet javítása, a szerződésekben biztosított kisebbségi jogok tiszteletbentartása – mondja többek között Makray. – Egyelőre sem többet, sem kevesebbet nem kérünk, de ezen jogok felett nem is vitatkozhatunk. Véleményem szerint Magyarország és Románia, nem kevésbé azonban a többi dunai állam is annyira egymásra van utalva s hogyha a megegyezés létre nem jön, attól kell tartani, hogy valamennyien elpusztulunk, vagy legalább is áldozatául esünk valamelyik nagy étvágyú nagyhatalomnak.

A „Keleti Ujság” megszólaltatja Tóth Pál kormánypárti képviselőt is, aki kifejti, hogy egymásra utalt két nép vagyunk, közös létérdekeink vannak, a kiegyenlítés elé nem tornyosulnak áthidalhatatlan ellentétek. – A kibékülés híve vagyok, - mondja – de ki közelítsen? Mi a gyengébb fél vagyunk, Romániának kellene a kezét felénk kinyujtania….

Kéthly Anna és Buchinger Manó szociáldemokrata képviselők kifejtik, hogy a kérdést feltétlenül meg kell oldani és ennek szolgálatába állítják azt a közös kongresszust, amelyet Magyarország és a kisantant szocialista pártjai fognak az ősszel tartani.




Mini galéria
Kapcsolódó cikkek
Fórum
golem
2010.07.27 - 20:37
Nincs kép
Stevey777
2010.07.27 - 17:09
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.07.27 - 17:09
Nincs kép
Stevey777
2010.07.27 - 17:06
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.07.27 - 17:06
giuri05
2010.07.11 - 20:59
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.07.11 - 20:59
Dorys May
2010.06.30 - 07:50
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.06.30 - 07:50
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1941. június
42%
Összes publikáció:
20.745
Politika:
3.296
Gazdaság:
3.647
Kultúra:
3.096
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
3.326
Bulvár:
3.951
Kincskereső:
436
Páholy:
34
Blog:
196
Összes kép
31.116
Regisztrált felhasználók:
2.595
Fórum témák:
85
Fórum hozzászólások:
590
Cikk hozzászólások:
98
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem | Források | Publikációk | Partnereink | Szerzői jogok | Súgó
Copyright © 2007 - 2010 H.O.W. Project Kft. - Hungary