1937 | Október

A kormánypárt felvonulása a forradalmi törekvések ellen

Budapest, október 24.
A kormány a legutóbbi minisztertanácson – amint azt hivatalosan közzé is tették – hosszasan és alaposan megvitatta azokat az intézkedéseket, amelyekkel az ország rendjét és nyugalmát tartósan és hatályosan biztosíthatja.

Mayer János:
- Azt hiszem, kissé túlzottak azok az aggodalmak, amelyek itt a belső rend megzavarására hivatkoznak. Lenn jártam a kerületemben, a Dráva mentén, ahol a multban észlelhetők voltak nyugtalanságra valló tünetek, de azt tapasztaltam, hogy itt nincs hatásuk a szélsőségeknek. Megpróbálták ugyan az embereket izgatni, szélsőséges jelszavakat dobni közéjük, de azt látom, hogy ezekre nem reagál a nép. Igaz, hogy ezen a vidéken kissé nyugodtabb a hangulat, mint a Tiszántúl és a Duna-Tisza között.

Kétségtelen, hogy sokkal jobb előre gondoskodni a közrend és a köznyugalom biztosítása érdekében, mint hogy meglepetések érjenek bennünket, annál is inkább, mivel a szociális nyomorúság igen nagy az országban. A szociális intézkedések mindenesetre jó hatással vannak, ilyenekre van tehát továbbra is szükség a destruktív demagógiával szemben. A kormány elhatározása mindenképpen helyes. A belügyminiszter úr erőskezű ember és nem kétlem, hogy ha cselekedni kell, akkor fog is cselekedni.

Nagy Emil:
- Ismerve a kormányt, el sem képzelem másként. Most, hogy az elhatározás megtörtént, vigyázni kell ennek erélyes keresztülvitelére.

Szinyei Merse Jenő, a Nep alelnöke:
- A kormány elhatározása mindenkiből érthetően nagy megnyugvást váltott ki! Véleményem szerint ez az elhatározás nem tartalmaz újat, erről eddig is meg voltunk győződve. Nagyon örvendetes, hogy a kormány ilyen határozott formában juttatja újból kifejezésre elhatározását. Bizonyára tudja, miért volt erre szükség, hogy ennek most ilyen formában hangot adjon. Elhatározása a mi pártunk minden egyes tagjában csak a legnagyobb megnyugvást és megelégedést kelti.

Zsindely Ferenc, a Nep alelnöke:
- A kormánynak ez az elhatározása számomra semmi ujságot nem jelent, mivel kezdettől fogva mindig is ez volt a kormány célja és törekvése, mint ahogy ezt a kormányelnök és a belügyminiszter egyaránt többízben kifejezésre juttatta. Ebben a törekvésben meggyőződésem szerint az egész párt osztozik és a kormány elhatározását megnyugvással veszi tudomásul.


vitéz Shvoy Kálmán
, Szeged képviselője:
- Örömmel üdvözlöm a kormány elhatározásait, amelyek az ország rendjét és köznyugalmát biztosítják. A mai idők és viszonyok, a világhelyzet folytonos változásai, eseményei és meglepetései parancsoló kötelességévé teszik nemcsak a kormányhatalomnak, hanem a nemzeti társadalomnak is, hogy az ország békéjét, lelki egységét megőrizze.

Hazánk számára már eddig is poziciót és megbecsülést biztosított az a körülmény, hogy hosszú éveken keresztül türelmetlenségtől, elkeseredéstől túlfűtött időkben is. Magyarország nem vesztette el lelkiegyensúlyát. Bizvást elmondhatom, hogy voltak igen válságos idők úgy szomszédunkban, mint a Nyugaton, amikor Európa művelt népeinek nagyrésze irigykedve nézte a méltatlan sorsban élő magyarság hősi kitartását és katonás önfegyelmét.

Nem kétséges, hogy a titkos választás intézményes bevezetése amúgyis rázkódtatást, izgalmat fog jelenteni. Két évvel az első titkos szavazás előtt már felkavarni a lelkek nyugalmát, közveszedelmes dőreség! Vallom és hirdetem: ezeréves alkotmányunk a magyarság fennmaradásának egyetlen biztosítéka. Ezt a kincsünket elherdálni, az alkotmányban vetett hitet megingatni végzetes,  öngyilkos politika.




Mini galéria
Kapcsolódó cikkek
Fórum
golem
2010.07.27 - 20:37
Nincs kép
Stevey777
2010.07.27 - 17:09
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.07.27 - 17:09
Nincs kép
Stevey777
2010.07.27 - 17:06
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.07.27 - 17:06
giuri05
2010.07.11 - 20:59
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.07.11 - 20:59
Dorys May
2010.06.30 - 07:50
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.06.30 - 07:50
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1941. június
42%
Összes publikáció:
20.745
Politika:
3.296
Gazdaság:
3.647
Kultúra:
3.096
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
3.326
Bulvár:
3.951
Kincskereső:
436
Páholy:
34
Blog:
196
Összes kép
31.116
Regisztrált felhasználók:
2.595
Fórum témák:
85
Fórum hozzászólások:
590
Cikk hozzászólások:
98
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem | Források | Publikációk | Partnereink | Szerzői jogok | Súgó
Copyright © 2007 - 2010 H.O.W. Project Kft. - Hungary